[Sir]Bali

#151 Az utolsó nyár

Bali írta 2009/09/21 – 17:30

Most, hogy már hivatalosan is vége van úgy érzem itt az ideje, hogy visszatekintsünk és emlékezzünk rá, hogy mi is történt az utolsó igazi nyáron. Hogy mitől utolsó, hogy mitől igazi? Ez volt életem utolsó olyan nyara, ami még igazán az enyém volt. Mikor még diák voltam, mikor még igazán éltem. Mert tetszik vagy sem, de innentől már minden nyár hanyatlás. Innen már minden nyarat át fog itatni a munka sötét tintája. Mert ez a nyár még a felhőtlen szórakozásról és a kikapcsolódásról szólt. Ami nagyon furcsa, mivel egy nagyon kellemetlen és ugyancsak borús esemény volt ennek a kiváltója: nem készültem el a szakdolgozatokkal és nem diplomáztam le. Rendíkvüli módon paradox, de mégis ennek köszönhetem életem legjobb nyarát. Lássuk hát, mi is történt ebben a három hónapban.
Júniusban került megrendezésre a szokás inter-crosse Pannon-kupa, amin a csapat rendkívül jól szerepelt. És fantasztikus hangulat uralkodott és én is nagyon jól éreztem magam. És, legnagyobb meglepetésemre, én kaptam meg a legjobb kapusnak járó címet.
Majd alig, hogy végetért a Pannon-kupa már kezdőtek is a World Games szervezési munkálatai. Nagyon nagy esemény volt, rengeteg melóval, és legalább annyi, ha nem több, szórakozással, mert ahogy mondják “Kell egy hét együttlét”. Örülök, hogy ennek az egy hétnek részese lehettem, én nagyon élveztem.
A World Games fáradalmait nem nagyon volt módom kipihenni, mivel alig, hogy letettük az ütőket, rá két napra már indultam is a hajnali vonattal az ország másik végére, Bajára. Idén itt rendezték meg az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját, azaz az EFOTT-ot, ami az ország legrégebbi fesztiválja. Fesztivál jellegéből adódóan sátorozós buli, ami egyrészt tényleg buli másrészt viszont erős kihívás még a fiatal szervezetnek is. Nagy szerencsénkre sikerült pont azt a hetet kifognunk, mikor a legmelegebb volt az országban, így csak az utolsó nap estéjén érkezett hidegfront hűtötte le valamelyest a kedélyeket. Egy hétig ettünk, ittunk, buliztunk. De főleg ittunk és buliztunk. A végére azért elég rendesen megfáradtam, lévén nem vagyok tapasztalt fesztiválozó, ez volt az első ilyen esemény, amin résztvettem. De azt kell mondjam, rendkívül élveztem, a hétórás vonatút és az egy-hétig-jeges-vízben-fürdés ellenére is nagyszerű élmény volt. Jövőre ismétlés erősen ajánlott.
EFOTT-ról hazatérve volt alkalmam kipihenni magam, amivel éltem is rendesen. Az augusztus a sorozatnézésről szólt. Végigtekertem a Sopranos-ból mind a hat évadot, a Californication-ből mind a kettőt, Chuck első és második évad, Fringe első évad. Valamint elkezdtem nézni a Dark Blue-t és a Warehouse 13-t, amik a napokban érnek véget. Ezeket a sorozatokat ajánlom mindenkinek, mert nagyon jó és könnyed szórakozást biztosítanak. A Fringe talán az egyedüli, amelyik komoly wtf-élményeket válthat ki, de a többi az tényleg habkönnyű estimesének is jó.
Augusztus vége felé egy hétig sofőrként tevékenykedtem a Szombathelyi rendezésű Junior U19-es női Kézilabda Európa Bajnokságon. Itt egy kis bepillantást nyerhettem, hogy milyen megterhelő és koncenterációigényes a sofőrök munkája, ám ugyanakkor számomra ez szórakoztató és élvezetes is volt. Többször átfutott az agyamon, hogy akár hivatásszerűen is jó lenne ezt végezni.
Eljutottam végre valahára, hosszú tervezés és többszöri időpont csúsztatás után Budapestre is, Robert Capa életművét bemutató kiállításra. Egy fantasztikus fotográfus nagyszerű életéből egy lenyűgöző kiállítást láthattunk többedmagammal. Érdemes végigjárni a kiállított anyagot képről képre.
Ahogy beköszöntött a szeptember, úgy kezdődött ismét el az inter-crosse élet Szombathelyen. Kihasználtuk az alkalmat, hogy az egyetemen gólyatábori hét volt, itt igyekeztünk megismertetni a sportunkat minél több új emberrel. A gólyatábor teljes ideje alatt bemutatókat tartottunk és terjesztettük ezt az egyedi sportot. Azt kell mondjam, nem volt hiábavaló a fáradozásunk, mert 8-10 új embert sikerült magunkhoz csábítani. Néha esténként a helybéli régi kollegákkal azért egy-két-n sörre is sikerült leülni, aminek megint csak örülök.
Két év blogolás után elérkezettnek láttam az időt, hogy saját domain alá költözzek. Ezt a nyár végén tettek követték, és augusztus vége felé sikerült beindítani a sirbali.hu-t. Saját kis szeletem a web-ből.
Szeptember második hetében középiskolás osztálytalálkozón vettem részt, emléketetvén magunkat arra, hogy már 5 év telt el azóta, hogy sikeresen érettségiztünk. A találkozóra 31 emberből 25 eljöttek, ami meglepően nagy szám. Jó volt látni, hogy egyesek semmit nem változtak, míg mások megkomolyodtak. Páran már a házasságot, gyereket tervezik, páran már dolgoznak, de a többség még tanul. Jó volt újra találkozni a régi arcokkal.

Hát így telt el az én utolsó nyaram, a legjobb nyaram. Pörgésben, akcióban. Néha kicsit meg-megállva elmélázva, hogy aztán az új eseménybe ugorjak, míg végül el nem jön az ősz.

Jelentés kategóriában | 1 komment »

#150 Új logó

Bali írta 2009/09/18 – 22:43

Mint azt a szemfüles olvasók már bizonyára észrevették a bal felső sarokba felkerült egy logó.
Köszönet érte Kikasznak, aki a homályosan felvázolt elképzeléseimből kihozta ezt formát :) Színében igazodik a téma színvilágához, formájában pedig igyekszik a tündevilágot felidézni. Szerintem remek lett :)

blog kategóriában | 6 komment »

#149 What’s on my iPod Touch 2. oldal

Bali írta 2009/09/18 – 13:41

Következzék sorozatunk következő része. Mi van az iPod Touch-omon, a második oldal.

sirbali: IMG 0004.png

A második oldalra kerültek azok az alkalmazások, melyeket nem használok minden nap, de nem baj, ha van ilyen is a touch-on.

iWol: Ezzel app-pal interneten vagy LAN-on keresztül bekapcsolhatjuk a számítógépünket egy érintésre. Elég megadni neki a gépünk MAC-címét és már működik is a varázslat. Persze ha netről szeretnénk használni előtte be kell állítani a routerünket, hogy a megfelelő port nyitva legyen.
Jaadu VNC: Mint azt a neve is mutatja, ez az app számítógépünk vnc-n keresztül való vezérlésére alkalmas. Természetesen előtte a számítógépre telepítenünk kell egy vnc-szervert. Utána már szabadon irányíthatjuk gépünket, akár otthon az ágyból, akár az interneten keresztül távolról. A router konfigurálás erre is érvényes, ha netről használjuk.
Nem egészen rendeltetésszerű használata, de én szoktam egérként pótlékként is használni, ha lemerül az elem a vezetéknélküli egeremben. Teljesen jól helyettesíti.
Cydia: Mivel jailbreakelt touchról van szó, ezért a Cydia természetesen fent van. Sok magyarázatot nem igényel.
App Store: ehhez sem kell sokat hozzáfűzni.
Maps: Szintén magáért beszél.
Contacts: A beépített contactmanager. Túl sok bejegyzés nálam nincs benne, viszont ha iPhone-om lenne, akkor nagyon jól lehetne használni.
Videos: Sokat nem kell hozzátenni ehhez sem.
Countdown: Ez a kis alkalmazás arra szolgál, hogy nyilvántartsuk egyes eseményekig hátralévő vagy éppen eltelt időt. Felvehetjük például, hogy mikor hagytuk abba a dohányzást, és az app képe kiírni percre pontosan, hogy mennyi idő telt el azóta.
Discover: Dokumentumok nézegetésére szolgáló app. Kezeli a pdf-et, a doc-ot, az rtf-et, az xls-t és még sok mást. Tanulási célokra remekül felhasználható.
Currency: Árfolyam átváltó. Ismeri a világ összes valutáját, valamint az ezüst, arany és platina árfolyamot. Az adatokat internetről veszi, ezért a pontos árfolyamokhoz wifi szükséges.
Units: Egyszerű mértékegység átváltó alkalmazás. Gyakorlatilag mindenből válthatunk mindenbe.
Plurk: A plurk.com közösségi oldal saját app-ja.
Flickr: A flickr.com saját app-ja.

Te miket használsz?

ipod kategóriában | Nincs komment »

#148 Inter-crosse promóció és eredménye

Bali írta 2009/09/12 – 13:03

Itt van az ősz, itt van újra. Nem csak az esős, rossz idő, de az inter-crosse (mi az az inter-crosse?) szezon is beindul újra. És ilyenkor mindig szembe kell néznünk a keserű ténnyel, hogy minden diplomaosztáskor egyre kevesebben vagyunk. A végzős hallgatók, akik jártak hozzánk mostanra már messze dolgoznak, a friss gólyákhoz meg nem jut el a sport híre. Ezért idén fogtuk a felszerelést és a gólyatábor első napján már kipakoltunk a sörsátor mellé, a bejárattal szemben, hogy mindenki jól lássa. Vittünk ki ütőket, labdákat, egy egész kapus vértezetet, meg egy kaput is. Valamint nyomtattunk sok-sok szórólapot, és boldog-boldogtalannak osztogattuk. Dobálóztunk egymással, a gólyákkal, beszéltünk nekik erről a sportról, igyekeztünk meggyőzni őket, hogy érdemes hozzánk járni. Mindezt a gólyatábor mind a négy napján.
Nagyon sokan kipróbálták, sokan mondták, hogy tetszik nekik, páran mondták, hogy ki is próbálnák. Túl nagy elvárásaink nem voltak, örültünk egyáltalán már annak, hogy ott lehettünk és legalább kipróbálta ennyi ember. Aztán eljött szerdán az edzés ideje. Várakozásainkat erősen felülmúlva 5 új ember érkezett, hogy ő szeretne hozzánk járni. Én személy szerint már annak örültem volna, ha csak egy ember is jön, de hogy öt, hát az fantasztikus :) És ami még jobb, hogy mind az öten azt mondták edzés után, hogy jövő héten is jönnek mert nagyon tetszett nekik :)
Tehát azt hiszem elmondhatjuk, hogy a négynapos promóciós akciónk sikerrrel zárult. Reméljük, hogy jövő héten még talán beesik egy-két ember, akkor már vége a regisztrációs hétnek, és elvileg mindenki itt lesz már. Szóval talán-talán lesz utánpótlásunk.
Ha esetleg érdekelne ez a sport, akkor szerdánként 19:00-20:30 Szombathelyen a Gépipari Műszaki Szakközépiskola (volt Latinka) tornatermében tartjuk az edzést. Szeretettel várunk :)

inter-crosse kategóriában | 7 komment »

#147 Új helyen

Bali írta 2009/09/10 – 23:58

Ám régi tartalommal köszöntök minden kedves olvasót itt a sirbali.hu-n :)
Már régen megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy kellene egy saját domain, és saját tárhely, mert hát az extra néha igen csak különösen viselkedett. De aztán ez a gondolat sokszor került a szőnyeg alá, míg végül egy nyári éjjelen hirtelen felindulásból meg nem rendeltem a domaint. Innen már nem volt visszaút :) És mostantól van a web-nek egy olyan kis szeglete, amit igazán a magaménak tudhatok és azt tehetek, amit akarok.
A régi helyről áthoztam a postokat és a kommenteket, de minden más szemetet ott hagytam, így tiszta adatbázissal kezdhetem az új életemet. Történt egy apróbb skin váltás is. Ez valamivel színesebb, ám még így is kellően elegáns, azt hiszem illik hozzám :)
Az eddig megszokott módon a bejegyzések mostantól is rólam fognak szólni, vagy ha nem is rólam, de legalábbis arról, hogy mi történik a kis világomban, mit tartok érdekesnek, miről milyen véleményem van. Szóval semmi igazán kardinális változás. Ha csak az nem hogy ezentúl igyekszem többet és rendszeresebben írni.

Google Reader-eket beizzítani, nehogy lemaradjatok valamiről :)
Postok RSS-e itt: http://sirbali.hu/feed/
Kommentek RSS-e itt: http://sirbali.hu/comments/feed/

Minden kritikát szívesen fogadok :)

blog kategóriában | 5 komment »