[Sir]Bali

#160 Évértékelés

Bali — Fri, 01 Jan 2010 19:21:33 +0000

Most, hogy ismét eltelt újabb 365 nap, eljött az ideje, hogy visszaemlékezzek és számot vessek az elmúlt évről.
A 2009-es esztendő számomra egyértelműen rossz és gyenge év volt. Voltak persze jó pillanatok, de alapvetően szörnyű volt. Ami jó volt: a nyár, az inter-crosse, a fotózás. Ami rossz volt: a szakítás, az egy év tanulmányi csúszás, önmagam teljes elveszítése. De lássuk részletesebben.

Januárban még javában tartott a vizsgaidőszak és a beadandók gyártása, a jegyek utáni szaladgálás. Ekkor még az elfoglalt főiskolások élete volt a mindennapi rutin. Ekkor még láttam valamiféle jövőt magam előtt, vagy legalábbis azt hittem, hogy látok. Az eddigi legkeményebb tél volt, amire emlékszem. Olyan hideg volt, hogy a Balaton teljesen(!) befagyott, 10-15cm mélyen. Szerettem ezt az időt.

Február a szakmai gyakorlatok hava volt, első két hétben könyvtári gyakorlat, majd a második két hétben tanítási gyakorlat. Utólag visszagondolva nem is volt rossz egyik sem, ám akkor a tanítási gyakorlat nagyon nem tetszett.

Március elején a nagy végső, utolsó féléves rohanás előtt gyorsan és végérvényesen lezárult életem egy jelentős szakasza. Egy nap alatt ment a kukába egy kétéves kapcsolat (és vele együtt önbizalmam és önbecsülésem jelentős része is). Valahol itt volt az a pont, ahol a hanyatlás elkezdődött. Ahelyett, hogy felpörögtem volna és minden idegszálammal a szakdolgozatra és az végzéshez szükséges teendőkre koncentráltam volna, inkább fekete sötétségbe süppedtem. Valahogy eltelt ez a hónap is, órákra járással, kollégákkal való lógással, ezzel-azzal, sok mindenre nem emlékszem belőle.

Április is hasonlóan, mint március szinte pillanatok alatt eltelt, nem nagyon éltem meg azokat a napokat sem, csak inkább átsiklottam rajtuk.

Május elején az inter-crosse csapattal az olasz kupára mentünk. Gyönyörű vidéken keresztül vezetett az út, Olaszország rendkívül szép vidék. Az olasz kupa is nagyon jól sikerült, jól éreztem magam. A következőre is jó lenne menni. Néhány utolsó vizsga volt még hátra a tanulmányokból, azokat sikeresen teljesítettem, így már csak a szakdolgozat és az államvizsga maradt. Ami nekem nem sikerült az az évfolyam nagyrészének igen. Így ők júniusban államvizsgáztak, azok akikkel az utolsó négy évem szinte minden napját együtt töltöttem, együtt izgultunk a vizsgákon, együtt nem értettünk dolgokat, együtt vészeltük át a mindennapokat, ők most elhagyták ezt a vidéket, legtöbbjükkel valószínűleg soha nem fogok már találkozni. A hónap közepén egy jó hangulatú flickr-találkozón vettem részt, a közeli Lockenhaus várához mentünk fotózni. Melegedett az idő, és a lányok egyre rövidebb ruhában kezdtek járni, amit a gyenge szívem egyre nehezebben bírt.

Június-Július-Augusztus, egy fantasztikus nyár három gyönyörű hónapja. Volt itt minden mire szükségem volt: nagy mennyiségű inter-crosse: Pannon-kupa, World Games. Szabadidő: filmet nézni, fotózni, semmittenni, csak lenni. Augusztusban pedig Efott: egy hét sátortábor először, de nem utoljára, azt bizton mondom. Akik ezt a nyarat lehetővé tették, azoknak nagy és hálás köszönet!

Szeptember elején új helyre költöztem blogügyileg, saját domain alá, egyelőre ingyenes tárhely szolgáltatóhoz, amin viszont erősen gondolkodom, mert a database connection error-okat kezdem unni. Lehet váltani kellene egy normális tárhelyre. Ötletek? A gólytáborban egész héten népszerűsítettük az inter-crosse-t, aminek meg is lett az eredménye, hiszen jött néhány új ember, és találtunk egy jó kapus utódot is.

Október már ismét a szürkeség napjaival “kecsegtetett”, ahogy halványult a nyár emléke úgy lett egyre fenyegetőbb a szakdolozat sötétsége. És ezzel a sötétséggel együtt ismét ugyanott voltam, mint márciusban, áprilisban. Nem tudtam semmit tenni ellene. Semmit.

November is pont arról szólt, mint október. A szenvedésről, amit ez a szakdolgozat jelent. Valamit sikerült összerakni, de a másikkal nem végeztem, így idén sem végeztem az iskolával. Meglátjuk mit hoz a jövő.

December az év utolsó hónapja, már a karcsányi készülődéssel telt lassan el, ekkor már megbékéltem vele, hogy ismét nem végzek, lelkileg mélypont volt ez mindenképpen. De innen már csak felfelé vezet az út. Az év utolsó hetében szert tettem egy Speedlite 430EX II vakura, nagy lépés ez egy kis embernek. Én, aki eddig kézzel-lábbal tiltakozott a vakuk ellen, most mégis beruháztam egyre. És ki tudja, tán nem is annyira ördögtől való szerkezet ez.

2010 a megújulás éve lesz, a lelki, szellemi, fizikai megújulásé. Elveszett önmagam megtalálásának éve.
Folytatom továbbra is a fotózást, de ez az év azt hiszem a vakus fotózás éve lesz, év végére szeretném ha már az off-camera flash is menne.
2010 a nagy kérdések éve lesz. Hogyan, merre, mikor, kivel, miért, meddig. De meglátjuk egy év múlva mit fog tartalmazni az évértékelő.

Ha eddig eljutottál igazi hős vagy, ezért kívánok neked sikeres, boldog, szerencsés új esztendőt!

#156 Ica Icarette II 500

Bali — Sat, 26 Dec 2009 19:58:50 +0000

Karácsonykor meglátogattuk a mamát, és beszélgetés közben valahogy szóbakerült a fotózás, meg a fényképek. Addig folyt a szó, míg odajutottunk, hogy biztos emlékszem, hogy a papának milyen fényképezője volt. Nem emlékeztem, mert biztos vagyok benne, hogy még nem láttam. Ezért a mama megkereste nekem.
Egy Ica Icarette II 500-as fényképező. 6×9-es rollfilm való bele. 1:6.8-as fényerejű, f/10,5 cm gyújtótávolságú Novar-Anastigmat objektív, papírból vagy bőrből készült kihuzat (nem tudtam még eldönteni, hogy melyik is). Valami eszméletlen. Az interneten való kutakodás során kiderült, hogy valamikor az 1920-as évek elején gyártottak ilyeneket, szóval jóval túl van a 80 éven. De a zárszerkezet még működik, van 1/25, 1/50, 1/100, meg B- és Z-idő is. A rekeszt 6.8-tól 36-ig lehet állítani valami egészen fura lépésekben, nem jöttem rá, hogy milyen szisztéma alapján. Ahogy nézem elvileg való hozzá egy kioldókábel is, de az nincs meg.
Ha a Zorki S-nél úgy éreztem, hogy öreg gépet tartok a kezemben, akkor most azt hiszem, egy matuzsálemmel van dolgom. Bele gondolni is borzongató, hogy mennyi minden van már mögötte. A közel 90 év alatt mennyi minden történhetett vele, mennyi mindent láthatott ez a kis objektív. Az idő jócskán érződik rajta, a külső bőrborítás már erősen kopottas, a kihuzat redői is ugyancsak fáradtak már. Látszik, hogy hajdani gazdája sokat használta.

UPDATE:
Mama emlékei szerint papa a gépet a szomszédjukban elszállásolt német katonáktól vette, valamikor 1943-44 környékén.

#155 Inter-crosse Szlovák Liga, 1. forduló

Bali — Thu, 29 Oct 2009 16:42:23 +0000

Ahogy azt már több postban is említettem, a magyar inter-crosse (mi az az inter-crosse?) élet legnagyobb visszafogója, hogy sajnos nincs Magyarországon bajnokság. A folyamatos játékra így nincs lehetőségünk. A legközelebbi rendszeres játéklehetőség Prágában lett volna, ám az a nagy távolság és költség miatt sajnos kivitelezhetetlen. Közelebb sehol nem volt eddig más bajnokság. Egészen ez év őszéig, mikor is szlovák barátaink elhatározták, hogy ők is elindítják a saját bajnokságukat. Mi pedig kapva kaptunk az alkalmon és azon nyomban be is neveztünk. Ezzel biztosítva egy viszonylag rendszeres játéklehetőséget magunknak. Októbertől májusig minden hónap harmadik hétvégéjén Prievidzában összegyűlünk pár meccs erejéig.
A bajnokság első fordulójában két meccset játszottunk. Az első mérkőzést az ellen a Chore Vrany ellen, akiket az idei Pannon kupán már egyszer sikeresen legyőztünk. Ezért hát bíztunk az újabb sikerben. A csapat jól játszott. Okos passzokkal, jó labdamenetekkel jutottunk el az ellenfél kapujáig. Ugyan néha sikerült mellé lőni, valamint egy kicsit felmagasztalni a kapust, de a támadások többségéből gól született. Így a végén magabiztos játékkal, 28-14-es győzelemmel, megérdemelten zsebeltük be a három pontot.
A második mérkőzésünket a IKP Byci csapata ellen vívtuk. Velük eddig még nem találkoztunk. A meccs előtti bemelegítés során realizáltuk, hogy a csapatuk csak négy játékosból áll, ezért nincs cseréjük, valamint a csapat átlagéletkora nem több 12 évnél. A sportszerűség jegyében felajánlottuk, hogy szívesen kölcsönadunk egy játékost, vagy akár azt is megtesszük, hogy csak három mezőnyjátékossal játszunk a négy helyett. De ők is rendkívül sportszerűek voltak, és nem fogadták el ezt. Becsületükre legyen mondva tisztességgel végigjátszották a 4×12 percet. Meglepően ügyesen és jól passzoltak, és korukhoz képest erősen is lőttek. Ha lett volna két három cseréjük, akkor még talán szoros is lehetett volna a vége. Így azonban 27-18-re győztünk, amiért szintén járt a három pont.
Az első fordulóban két mérkőzés után a szlovák ligát a magyar válogatott vezeti.
Vasárnap folyamán már nem volt liga meccsünk, de ha már ott vagyunk, akkor játszottunk két mérkőzést a szlovák válogatott ellen. Ők már egy szinttel komolyabb ellenfélnek bizonyultak, mint a szombati csapatok. Az első meccsen nagyon hektikusan, kapkodva játszottunk, sok rossz passzal, rossz lövőaránnyal. A vége 11-19-es vereség lett. A második meccsre viszont összeszedtük magunkat és méltó ellenfélként vonultunk a pályára. Végig szoros volt az állás, a szlovákok csak 1-2 góllal tudtak elmenni. A harmadik negyedben sikerült fordítanunk és átvettük a vezetést, amit egy ideig sikerült is megtartani. A negyedik negyed nagyon izgalmas volt, egy gól itt, egy gól ott, végig fej-fej mellett haladtunk. Ám sajnos végül a szlovákok nyugodtak tudtak maradni, és az utolsó percekben megfordították a mérkőzést, 23-26-ra győzvén. A vereség ellenére is a magyar csapat végig partnerként játszott, egy percig sem volt alárendelt szerepben.
A hétvégén debütált a magyar válogatott új kapusa is. Ugyan alig két hónapja csatlakozott hozzánk, mégis meglepően jól védett. Ennek különösképpen örülök, remélem sikerült megtalálnunk az utódomat, mert ki tudja meddig maradok még Szombathely környékén. A válogatottnak pedig szüksége van egy jó kapusra.

#154 Feketevíz

Bali — Thu, 22 Oct 2009 00:19:26 +0000

Távoli emlék már csak a kapu, mely előtt majdnem elveszítettem mindent. Azóta messzire jutottam. Most itt ülvén egy délceg, terbélyes hársfa tövében, a halkan morajló, lágyan hullámzó fekete víz partján tán könnyebb lesz visszatekinteni az útra, mely immáron mögöttem van.
Hosszú ideig nem volt hajnal, és minden éjszaka után fekete nap kelt fel. A nappalok oly hosszúnak tűntek, akár az évek. Számolatlan hónapokig bolyongtam a csillagtalan éjszakákban és a sötét nappalokban. Nem tudtam merre tartok, csak mentem előre, néha tétován meg-megállva. Míg végül lassan tisztulni kezdett az ég, és ismét narancs arany derengést láttam a távoli horizonton alján. Új nap virradt. A nyár első sugarai voltak ezek. Kellemesen melegítették bőrömet, és megváltó enyhet adtak megtört lelkemnek. Olyan nyár volt ez, minél szebbet nem kívánhat az elgyötört vándor. E rövid idő alatt láttam száz csodát, jártam megannyi eldugott, távoli vidéken. A sodró események forgatagában, lassan ugyan, ám a sebek elkezdtek összeforrni, elmémből kezdett kifakulni a hajdanvolt, szép rózsák illata. Olykor, mikor a madarak dalolását hallgattam, néha mintha arról énekeltek volna, hogy Menedékben újra virágzik a mallorn. Erről magam soha nem győzödtem meg, mivel a madárdalt a távolról jött vándor könnyen félreértelmezheti. És Menedékbe vezető utat már régen benőtték az aljas, tüskés indák, én pedig nem kockáztattam meg, hogy keresztül vágjak rajtuk. Ez pedig így van jól, nem lépek többé arra az útra.
Ahogy a nyár kései sugarai eltűntetek a Nyugati Határhegyek csúcsai mögött, úgy érkeztem meg oda, ahonnan hajdanán indultam: haza, Nyugathonba. Az ismerős, réglátott, kedves arcok közé. Oda, hol a sör mindig hideg és a tea mindig forró. Hol éjszakánként hallani a csendes utcák lélegzését. Itt töltöttem kedves barátaimmal a nyár utolsó napjait. Az utolsó keserédes napokat, mert ugyan nem mondtuk ki, ám mindannyian tudtuk, hogy ez az utolsó olyan nyarunk, mikor még együtt, gondtalanul múlathatjuk az időt, mert ahogy zöldből aranyba fordulnak a fák eljön a búcsúzás ideje. Némelyek közülünk útrakelnek, némelyek pedig itt várják be míg sorsuk más felé nem fordul. Így hát, amint hullni kezdtek a sárga tölgylevelek és a szél is nyugatira fordult, eljött az idő, hogy elinduljunk Feketevíz felé, ahol már várt ránk, illetve közülünk némelyekre, egy kétárbócos, apró hajó. Könnyedén ringatózott a szuroksötét, jéghideg vízen. Ma nyugodt volt az öböl, a nyugati szél egészen apró hullámokat korbácsolt csupán. Kellemes útjuk lesz kelet felé. A kibontott vitorlák gyorsan megdagadtak a széltől, és lassan megmozdították a hajót. Hosszú lesz az út, míg elérnek a Birodalom szívéig, de a szél kitart, odaérnek.
Megvártam míg az árbóc csúcsa is eltűnik a horizonton, hogy lassan hazainduljak. Ekkor pillantottam meg őt. Ott állt a mólón, tőlem alig három lépésnyire, de eddig nem vettem észre, annyira belefeledkeztem a kavargó gondolataimba. Sötét haja szabadon lobogott a szélben, talán ha válláig érhetett, bár ezt nehéz lett volna megmondani. Könnyű szövetnadrágot és világos inget viselt, vállára a hegyi emberek sötét bőrkabátját terítette. Úgy állt ott azon a kopott, barna mólón, mint aki várja vissza az övéit, kik már régen elmentek és soha nem térnek vissza. Súlyos, fekete magányt éreztem áradni belőle, akárcsak saját magamat láttam volna. Hosszú percekig álltunk egymás mellett, némán, hallgatva a hullámokat és a szelet. Ő törte meg a csendet, kulacsát felém nyújtván. Szomjas voltam, hát elfogadtam. Az első korty után bizsergető melegség áradt szét a testemben, kissé felrázva a méla búból. Bor volt, száraz, vörös, méregerős hegyi bor. Az a fajta, melyből elég két pohár, hogy önmagadból kifordulva táncolj az asztal tetején hajnalig. Ma viszont nem voltam az ehhez szükséges hangulatban, ezért vissza is adtam neki a kulacsot. Ő is ivott belőle, de szintén csak egy kortyot, hogy a kora őszi hűvösödő idő még ne érződjön bántóan hidegnek. Mindketten tudtuk, hogy ideje lenni elindulnunk hazafelé, ám valami különös ok miatt egyikünk sem mozdult. Helyette lassan beszélgetésbe kezdtünk és közben letelepedtünk az óriási hárs alá. Sok mindenről beszéltünk, főleg én, talán a bor hatása volt, vagy lélekben rokonságot éreztem vele, nem tudnám megmondani. Végül, ahogy az idő hajnal felé járt, kifogytunk a szavakból. Ő visszatért a hegyekbe, én viszont itt maradtam a hárs alatt. Itt várom meg míg el nem jön az idő, hogy én is hajót ácsoljak és elhagyjam Nyugathont. De addig minden nap találkozom az ismeretlenül is ismerős leánnyal, és végigbeszéljük a napot a délceg, terbélyes hársfa tövében.

#153 Hajmodellkedés

Bali — Mon, 19 Oct 2009 21:08:26 +0000

Történetünk még valamikor július végéig nyúlik vissza. Egy dolgos nap után Szombathelyről utaztam haza a jól megszokott vonattal, mikor egyszer a semmiből csak odaül mellém egy leányzó. Én félig álomban, félig zenét hallgatva hirtelen nem nagyon tudtam mire vélni, gondoltam már máshol nem volt, itt meg a négyesülésnél elférünk, hát kit zavar. Aztán mikor megkocogtatta a térdemet, hogy szeretne beszélni velem, akkor lett gyanús, hogy itt most valami történni fog. Történt is. Elmondta, hogy szombathelyen fodrásznak tanul, és szakmailag nézve nagyon jónak tűnik a hajam. Na gondoltam magamban még ilyet sem mondtak nekem. És mivel pont most van abban a stádiumban, hogy szüksége lenne egy hajmodellre az elkövetkező vizsgáján, szeretné megkérdezni, hogy vállalom-e. Ott hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak, igent vagy nemet. Annyiban maradtunk, hogy meggondolom a dolgot, aztán majd keresem. Elsőre azt gondoltam, hogy ezt én nem vállalom, ki tudja milyen frizurát akar a fejemre varázsolni, meg hogyan. Aztán ahogy egyre többet járattam az agyam ezen a dolgom, úgy találtam ezt egyre érdekesebbnek. Mert hát miért ne? Poénnak tök jó, meg egy kis változás úgysem árthat. Szóval végülis igent mondtam. Azóta csak egy dolgom volt, hogy növesszem a hajam ahogy tudom, és ne vágassam le más fodrásszal. Ezt be is tartottam.
Ma délután estünk át az első próbavágáson és szárításon. Egyelőre még csak apróbb igazítás történt, még csak a fazon alapjait vágta meg, hogy a hajam már úgy növekedjen, ahogy optimális lesz. A hindenburg-nak nevezett klasszikus férfi frizura lesz majd a végcél és a vizsga tárgya. Az egész úgy néz ki, hogy a fejtetőn a haj hátra felé van szárítva, oldalt és hátul pedig rövidebbre van vágva, mindez nagyjából egy kockába foglalva. Nagyjából így mint ezen a képen (a kép nem saját). Majd az én végső verziómról kerül fel kép

#152 Nem ott, nem akkor – avagy sofőrködés az I. Magyar Tornász Grand Prix-n

Bali — Wed, 14 Oct 2009 14:30:06 +0000

Szeptember végén került megrendezésre Szombathelyen az I. Magyar Tornász Grand Prix. Mivel korábban már sikeresen együttműködtem a szervező céggel, ezért ismét megkértek, hogy segítsek nekik, és legyek sofőr az eseményen. A feladatom annyi volt, hogy a reptérről a szállodáig eljuttassam a csapatokat. Lévén, hogy egy csapat nem négy emberből állt, egy 9 személyes Volkswagen kisbusszal teljesítettem szolgálatot. Az első pár kilométeren még furcsa volt, mivel előtte még nem vezettem ekkora autót, de gyorsan kiismertem és hozzászoktam, utána már egész kellemes volt vezetni.

Szerda
Az első fuvarom Bécs mellé, a schwechati repülőtérre szólt. 8 mexikóit kellett hazahoznom Kőszegre. A mexikóiak gépe elméletileg 13:15-kor szállt le. Én 11 órakor indultam, biztos ami biztos alapon, ki tudja milyen forgalmiviszonyokra kell számítani. Szerencsére Ausztriában nem csak beszélnek az autópályaépítésről, hanem építik is azokat. Gyakorlatilag a határtól a reptérig végig autópálya. Az első pár kilométer csak autóút, de az is rendkívül jó minőségű, annyi a különbség, hogy nincs beton elválasztó a két forgalmisáv között. De visszatérve a mexikóiakra. 13-kor már ott álltam az érkezésnél, kis táblával a kezemben, és türelemesen vártam. És vártam, és vártam, és vártam. Két és fél órát vártam rájuk, közben szóltam a főnöknek, hogy ugyanmár derítse ki, hogy mégis merre kószálnak. De nem sikerült semmi információt megtudni róluk. Így hát este fél hatkor elindultam haza. Még pont jól is jött ki, mert így el tudtam menni inter-crosse edzésre. Úgy voltam vele, hogy ha eddig nem jöttek most már ne jöjjenek, vagy majd megoldják valahogy az idejutást. Már több, mint egy órája beöltöztem a kapus cuccba, és zajlik az edzés, mikor csörög a telefonom. A főnök volt az, hogy MOST kell menni Schwechatra, mert a mexikóiak gépe 21:55-kor fog leszállni. Nekem meg a vércukor szintem szállt le, a vérnyomásom meg fel. Tetőtől talpig védőfelszerelésben, izzadtan, ázottan ott álltam és elátkoztam mexikót. Persze hát mit volt mit tenni, fogtam magam gyorsan kivetkőztem (nem magamból, de majdnem) és lóhalálában elindultam a reptérre. Annyiból jó volt, hogy éjjel már senki nem volt az utakon, az autópályán szinte nulla forgalom. Így azért lehetett menni. Nem sokkal 22 után értem oda. Nem volt nehéz észrevenni őket, egy halom ember, egy halom cuccal. Akkor már gondolatban vakartam a fejem, hogy hogyan fogok én ennyi köbméter embert meg felszerelést betömöríteni egy nulla rakterű kisbuszba. Aztán a parkolóházban már tényleg vakartam a fejem, mert az istennek nem akartak beférni. Sakkoztunk ott egy jó negyed órát, míg végül valahogyan csak sikerült. Aztán útközben kiderült a késés oka is: a londoni Heathrow reptéren kellett átszállniuk, de az átszállásra nem volt túl sok idejük, és még a vámosok is szivóztak velük, szóval lekésték, és csak a későbbi géppel tudtak eljönni, amire ráadásul meg kellett venniük a jegyet megint. Ekkor már annyira nem voltam rájuk mérges, végülis nem az ő hibájuk volt, hogy nem értek ide. Végül biztonságban leszállítottam őket Kőszegre, én meg már fél egyre otthon is voltam.
Alább látható az aznapi út: 543km.

Csütörtök
Csütörtökön elméletileg -igen, csak elméletileg- a Ferihegyi repülőtérről kellett volna hazahoznom Kőszegre öt svájcit. Akárcsak tegnap ismét kellő időt szánva az utazásra már korán, 7 órakor indultam, így a 11:25-ös landolás előtt már jóval korábban ott voltam. Szokás szerint az érkezésnél álltam a kis táblácskával és vártam őket és reméltem, hogy a tegnapi eset nem ismétlődik meg. De gondolom most már sejtitek, hogy miért írtam, hogy elméletileg. Ismét vártam vagy két és fél órát, és ismét próbáltam valami infot szerezni a főnöktől, és ismét alig tudtam meg valamit. Főnök annyit mondott, hogy jöjjek haza üresen megint. Már éppen indultam volna, mikor hív, hogy mégse menjek már haza üresen, mert tudja mikor érkeznek a svájciak. 14:30-kor száll majd le a gépük. Oh gondoltam magamban, az már nincs is messze. És ekkor tette hozzá, hogy nem Ferihegyen, hanem Schwechaton! És ez az információ hozzám 14:00-kor jutott el. Ferihegy és Schwechat között barátilag is van vagy 2,5 óra út meg egy olyan 240km. De hát mit volt mit tenni, a lovak közé csaptam és valóban sikerült 2,5 óra alatt megjárni ezt az azért nem kicsi távot. 16:30-ra értem Schwechatra, ahol szembesültem a helyzettel, hogy nem öten vannak, hanem csak hárman. No de sebaj, legalább befértek a kocsiba. Útközben mikor kérdeztem tőlük, hogy hogyan volt ez, hogy nem Ferihegyre jöttek meg nem akkor amikor kellett volna, akkor néztek rám olyan hülyén, hogy én most miről is beszélek. Mert náluk soha nem volt szó arról, hogy nem Schwechatra jönnek. Szóval ezt valaki, valahol nagyon elbaszarintotta. Végül biztonságban megérkeztünk Kőszegre. Megvártam míg kipakolnak és vacsoráznak aztán utána átvittem még őket Szombathelyre. Onnan meg elmentem haza. Egész korán, már este kilenckor otthon voltam.
Alább látható az aznapi út: 632km.

Hétfő
Hétfőn hajnali 5 órakor indultunk Kőszegről Schwechatra, a három svájci leányzóval, meg három angol sráccal. Ezzel a nappal szerencsére nem volt sok kavarodás, minden az irányításom alatt volt. Pontosan indultunk, pontosan érkeztünk. A végére azért, hogy mintegy megkoronázza ezt a három napot még becsúszott egy kis közjáték. Miután visszaértem Szombathelyre és leadtam a kocsit is, utána hív főnök, hogy menni kellene Kőszegre, mert az egyik csapat nem fér be a buszba, mert annyi a csomag, hogy nincs már hely. Én a Fő téren élveztem az októberi nyár utolsó sugarait ekkor. Nagy léptekkel megindultam a cég felé, hogy hát akkor ha munka van, akkor munka van. Már félúton jártam, mikor megint csörög a telefonom, főnök az, mégse kell menni, mert valahogy betömörítették őket. Zseniális
Alább látható az aznapi út: 272km.

Van, aki ennyi szopás után már elátkozta volna még a csillagokat is, sőt én is azt tettem volna, ha nem azt csinálhattam volna, amit nagyon szeretek. Mert vezetni azt imádok. És végülis jó idő volt, a kocsi is jó volt, az órabér nekem ketyegett, szóval semmi olyan túl rossz nem történt. Igaz, hogy ha kicsit jobban összejönnek a dolgok, akkor 1400km helyett csak 900km-t megyek, de én ezt így is nagyon élveztem

#151 Az utolsó nyár

Bali — Mon, 21 Sep 2009 15:30:35 +0000

Most, hogy már hivatalosan is vége van úgy érzem itt az ideje, hogy visszatekintsünk és emlékezzünk rá, hogy mi is történt az utolsó igazi nyáron. Hogy mitől utolsó, hogy mitől igazi? Ez volt életem utolsó olyan nyara, ami még igazán az enyém volt. Mikor még diák voltam, mikor még igazán éltem. Mert tetszik vagy sem, de innentől már minden nyár hanyatlás. Innen már minden nyarat át fog itatni a munka sötét tintája. Mert ez a nyár még a felhőtlen szórakozásról és a kikapcsolódásról szólt. Ami nagyon furcsa, mivel egy nagyon kellemetlen és ugyancsak borús esemény volt ennek a kiváltója: nem készültem el a szakdolgozatokkal és nem diplomáztam le. Rendíkvüli módon paradox, de mégis ennek köszönhetem életem legjobb nyarát. Lássuk hát, mi is történt ebben a három hónapban.
Júniusban került megrendezésre a szokás inter-crosse Pannon-kupa, amin a csapat rendkívül jól szerepelt. És fantasztikus hangulat uralkodott és én is nagyon jól éreztem magam. És, legnagyobb meglepetésemre, én kaptam meg a legjobb kapusnak járó címet.
Majd alig, hogy végetért a Pannon-kupa már kezdőtek is a World Games szervezési munkálatai. Nagyon nagy esemény volt, rengeteg melóval, és legalább annyi, ha nem több, szórakozással, mert ahogy mondják “Kell egy hét együttlét”. Örülök, hogy ennek az egy hétnek részese lehettem, én nagyon élveztem.
A World Games fáradalmait nem nagyon volt módom kipihenni, mivel alig, hogy letettük az ütőket, rá két napra már indultam is a hajnali vonattal az ország másik végére, Bajára. Idén itt rendezték meg az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját, azaz az EFOTT-ot, ami az ország legrégebbi fesztiválja. Fesztivál jellegéből adódóan sátorozós buli, ami egyrészt tényleg buli másrészt viszont erős kihívás még a fiatal szervezetnek is. Nagy szerencsénkre sikerült pont azt a hetet kifognunk, mikor a legmelegebb volt az országban, így csak az utolsó nap estéjén érkezett hidegfront hűtötte le valamelyest a kedélyeket. Egy hétig ettünk, ittunk, buliztunk. ~~De főleg ittunk és buliztunk.~~ A végére azért elég rendesen megfáradtam, lévén nem vagyok tapasztalt fesztiválozó, ez volt az első ilyen esemény, amin résztvettem. De azt kell mondjam, rendkívül élveztem, a hétórás vonatút és az egy-hétig-jeges-vízben-fürdés ellenére is nagyszerű élmény volt. Jövőre ismétlés erősen ajánlott.
EFOTT-ról hazatérve volt alkalmam kipihenni magam, amivel éltem is rendesen. Az augusztus a sorozatnézésről szólt. Végigtekertem a Sopranos-ból mind a hat évadot, a Californication-ből mind a kettőt, Chuck első és második évad, Fringe első évad. Valamint elkezdtem nézni a Dark Blue-t és a Warehouse 13-t, amik a napokban érnek véget. Ezeket a sorozatokat ajánlom mindenkinek, mert nagyon jó és könnyed szórakozást biztosítanak. A Fringe talán az egyedüli, amelyik komoly wtf-élményeket válthat ki, de a többi az tényleg habkönnyű estimesének is jó.
Augusztus vége felé egy hétig sofőrként tevékenykedtem a Szombathelyi rendezésű Junior U19-es női Kézilabda Európa Bajnokságon. Itt egy kis bepillantást nyerhettem, hogy milyen megterhelő és koncenterációigényes a sofőrök munkája, ám ugyanakkor számomra ez szórakoztató és élvezetes is volt. Többször átfutott az agyamon, hogy akár hivatásszerűen is jó lenne ezt végezni.
Eljutottam végre valahára, hosszú tervezés és többszöri időpont csúsztatás után Budapestre is, Robert Capa életművét bemutató kiállításra. Egy fantasztikus fotográfus nagyszerű életéből egy lenyűgöző kiállítást láthattunk többedmagammal. Érdemes végigjárni a kiállított anyagot képről képre.
Ahogy beköszöntött a szeptember, úgy kezdődött ismét el az inter-crosse élet Szombathelyen. Kihasználtuk az alkalmat, hogy az egyetemen gólyatábori hét volt, itt igyekeztünk megismertetni a sportunkat minél több új emberrel. A gólyatábor teljes ideje alatt bemutatókat tartottunk és terjesztettük ezt az egyedi sportot. Azt kell mondjam, nem volt hiábavaló a fáradozásunk, mert 8-10 új embert sikerült magunkhoz csábítani. Néha esténként a helybéli régi kollegákkal azért egy-két-n sörre is sikerült leülni, aminek megint csak örülök.
Két év blogolás után elérkezettnek láttam az időt, hogy saját domain alá költözzek. Ezt a nyár végén tettek követték, és augusztus vége felé sikerült beindítani a sirbali.hu-t. Saját kis szeletem a web-ből.
Szeptember második hetében középiskolás osztálytalálkozón vettem részt, emléketetvén magunkat arra, hogy már 5 év telt el azóta, hogy sikeresen érettségiztünk. A találkozóra 31 emberből 25 eljöttek, ami meglepően nagy szám. Jó volt látni, hogy egyesek semmit nem változtak, míg mások megkomolyodtak. Páran már a házasságot, gyereket tervezik, páran már dolgoznak, de a többség még tanul. Jó volt újra találkozni a régi arcokkal.

Hát így telt el az én utolsó nyaram, a legjobb nyaram. Pörgésben, akcióban. Néha kicsit meg-megállva elmélázva, hogy aztán az új eseménybe ugorjak, míg végül el nem jön az ősz.

#150 Új logó

Bali — Fri, 18 Sep 2009 20:43:22 +0000

Mint azt a szemfüles olvasók már bizonyára észrevették a bal felső sarokba felkerült egy logó.
Köszönet érte Kikasznak, aki a homályosan felvázolt elképzeléseimből kihozta ezt formát Színében igazodik a téma színvilágához, formájában pedig igyekszik a tündevilágot felidézni. Szerintem remek lett

#149 What’s on my iPod Touch 2. oldal

Bali — Fri, 18 Sep 2009 11:41:56 +0000

Következzék sorozatunk következő része. Mi van az iPod Touch-omon, a második oldal.

A második oldalra kerültek azok az alkalmazások, melyeket nem használok minden nap, de nem baj, ha van ilyen is a touch-on.

iWol: Ezzel app-pal interneten vagy LAN-on keresztül bekapcsolhatjuk a számítógépünket egy érintésre. Elég megadni neki a gépünk MAC-címét és már működik is a varázslat. Persze ha netről szeretnénk használni előtte be kell állítani a routerünket, hogy a megfelelő port nyitva legyen.
Jaadu VNC: Mint azt a neve is mutatja, ez az app számítógépünk vnc-n keresztül való vezérlésére alkalmas. Természetesen előtte a számítógépre telepítenünk kell egy vnc-szervert. Utána már szabadon irányíthatjuk gépünket, akár otthon az ágyból, akár az interneten keresztül távolról. A router konfigurálás erre is érvényes, ha netről használjuk.
Nem egészen rendeltetésszerű használata, de én szoktam egérként pótlékként is használni, ha lemerül az elem a vezetéknélküli egeremben. Teljesen jól helyettesíti.
Cydia: Mivel jailbreakelt touchról van szó, ezért a Cydia természetesen fent van. Sok magyarázatot nem igényel.
App Store: ehhez sem kell sokat hozzáfűzni.
Maps: Szintén magáért beszél.
Contacts: A beépített contactmanager. Túl sok bejegyzés nálam nincs benne, viszont ha iPhone-om lenne, akkor nagyon jól lehetne használni.
Videos: Sokat nem kell hozzátenni ehhez sem.
Countdown: Ez a kis alkalmazás arra szolgál, hogy nyilvántartsuk egyes eseményekig hátralévő vagy éppen eltelt időt. Felvehetjük például, hogy mikor hagytuk abba a dohányzást, és az app képe kiírni percre pontosan, hogy mennyi idő telt el azóta.
Discover: Dokumentumok nézegetésére szolgáló app. Kezeli a pdf-et, a doc-ot, az rtf-et, az xls-t és még sok mást. Tanulási célokra remekül felhasználható.
Currency: Árfolyam átváltó. Ismeri a világ összes valutáját, valamint az ezüst, arany és platina árfolyamot. Az adatokat internetről veszi, ezért a pontos árfolyamokhoz wifi szükséges.
Units: Egyszerű mértékegység átváltó alkalmazás. Gyakorlatilag mindenből válthatunk mindenbe.
Plurk: A plurk.com közösségi oldal saját app-ja.
Flickr: A flickr.com saját app-ja.

Te miket használsz?

#148 Inter-crosse promóció és eredménye

Bali — Sat, 12 Sep 2009 11:03:56 +0000

Itt van az ősz, itt van újra. Nem csak az esős, rossz idő, de az inter-crosse (mi az az inter-crosse?) szezon is beindul újra. És ilyenkor mindig szembe kell néznünk a keserű ténnyel, hogy minden diplomaosztáskor egyre kevesebben vagyunk. A végzős hallgatók, akik jártak hozzánk mostanra már messze dolgoznak, a friss gólyákhoz meg nem jut el a sport híre. Ezért idén fogtuk a felszerelést és a gólyatábor első napján már kipakoltunk a sörsátor mellé, a bejárattal szemben, hogy mindenki jól lássa. Vittünk ki ütőket, labdákat, egy egész kapus vértezetet, meg egy kaput is. Valamint nyomtattunk sok-sok szórólapot, és boldog-boldogtalannak osztogattuk. Dobálóztunk egymással, a gólyákkal, beszéltünk nekik erről a sportról, igyekeztünk meggyőzni őket, hogy érdemes hozzánk járni. Mindezt a gólyatábor mind a négy napján.
Nagyon sokan kipróbálták, sokan mondták, hogy tetszik nekik, páran mondták, hogy ki is próbálnák. Túl nagy elvárásaink nem voltak, örültünk egyáltalán már annak, hogy ott lehettünk és legalább kipróbálta ennyi ember. Aztán eljött szerdán az edzés ideje. Várakozásainkat erősen felülmúlva 5 új ember érkezett, hogy ő szeretne hozzánk járni. Én személy szerint már annak örültem volna, ha csak egy ember is jön, de hogy öt, hát az fantasztikus És ami még jobb, hogy mind az öten azt mondták edzés után, hogy jövő héten is jönnek mert nagyon tetszett nekik
Tehát azt hiszem elmondhatjuk, hogy a négynapos promóciós akciónk sikerrrel zárult. Reméljük, hogy jövő héten még talán beesik egy-két ember, akkor már vége a regisztrációs hétnek, és elvileg mindenki itt lesz már. Szóval talán-talán lesz utánpótlásunk.
Ha esetleg érdekelne ez a sport, akkor szerdánként 19:00-20:30 Szombathelyen a Gépipari Műszaki Szakközépiskola (volt Latinka) tornatermében tartjuk az edzést. Szeretettel várunk