[Sir]Bali » Munka

#152 Nem ott, nem akkor – avagy sofőrködés az I. Magyar Tornász Grand Prix-n

Bali — Wed, 14 Oct 2009 14:30:06 +0000

Szeptember végén került megrendezésre Szombathelyen az I. Magyar Tornász Grand Prix. Mivel korábban már sikeresen együttműködtem a szervező céggel, ezért ismét megkértek, hogy segítsek nekik, és legyek sofőr az eseményen. A feladatom annyi volt, hogy a reptérről a szállodáig eljuttassam a csapatokat. Lévén, hogy egy csapat nem négy emberből állt, egy 9 személyes Volkswagen kisbusszal teljesítettem szolgálatot. Az első pár kilométeren még furcsa volt, mivel előtte még nem vezettem ekkora autót, de gyorsan kiismertem és hozzászoktam, utána már egész kellemes volt vezetni.

Szerda
Az első fuvarom Bécs mellé, a schwechati repülőtérre szólt. 8 mexikóit kellett hazahoznom Kőszegre. A mexikóiak gépe elméletileg 13:15-kor szállt le. Én 11 órakor indultam, biztos ami biztos alapon, ki tudja milyen forgalmiviszonyokra kell számítani. Szerencsére Ausztriában nem csak beszélnek az autópályaépítésről, hanem építik is azokat. Gyakorlatilag a határtól a reptérig végig autópálya. Az első pár kilométer csak autóút, de az is rendkívül jó minőségű, annyi a különbség, hogy nincs beton elválasztó a két forgalmisáv között. De visszatérve a mexikóiakra. 13-kor már ott álltam az érkezésnél, kis táblával a kezemben, és türelemesen vártam. És vártam, és vártam, és vártam. Két és fél órát vártam rájuk, közben szóltam a főnöknek, hogy ugyanmár derítse ki, hogy mégis merre kószálnak. De nem sikerült semmi információt megtudni róluk. Így hát este fél hatkor elindultam haza. Még pont jól is jött ki, mert így el tudtam menni inter-crosse edzésre. Úgy voltam vele, hogy ha eddig nem jöttek most már ne jöjjenek, vagy majd megoldják valahogy az idejutást. Már több, mint egy órája beöltöztem a kapus cuccba, és zajlik az edzés, mikor csörög a telefonom. A főnök volt az, hogy MOST kell menni Schwechatra, mert a mexikóiak gépe 21:55-kor fog leszállni. Nekem meg a vércukor szintem szállt le, a vérnyomásom meg fel. Tetőtől talpig védőfelszerelésben, izzadtan, ázottan ott álltam és elátkoztam mexikót. Persze hát mit volt mit tenni, fogtam magam gyorsan kivetkőztem (nem magamból, de majdnem) és lóhalálában elindultam a reptérre. Annyiból jó volt, hogy éjjel már senki nem volt az utakon, az autópályán szinte nulla forgalom. Így azért lehetett menni. Nem sokkal 22 után értem oda. Nem volt nehéz észrevenni őket, egy halom ember, egy halom cuccal. Akkor már gondolatban vakartam a fejem, hogy hogyan fogok én ennyi köbméter embert meg felszerelést betömöríteni egy nulla rakterű kisbuszba. Aztán a parkolóházban már tényleg vakartam a fejem, mert az istennek nem akartak beférni. Sakkoztunk ott egy jó negyed órát, míg végül valahogyan csak sikerült. Aztán útközben kiderült a késés oka is: a londoni Heathrow reptéren kellett átszállniuk, de az átszállásra nem volt túl sok idejük, és még a vámosok is szivóztak velük, szóval lekésték, és csak a későbbi géppel tudtak eljönni, amire ráadásul meg kellett venniük a jegyet megint. Ekkor már annyira nem voltam rájuk mérges, végülis nem az ő hibájuk volt, hogy nem értek ide. Végül biztonságban leszállítottam őket Kőszegre, én meg már fél egyre otthon is voltam.
Alább látható az aznapi út: 543km.

Csütörtök
Csütörtökön elméletileg -igen, csak elméletileg- a Ferihegyi repülőtérről kellett volna hazahoznom Kőszegre öt svájcit. Akárcsak tegnap ismét kellő időt szánva az utazásra már korán, 7 órakor indultam, így a 11:25-ös landolás előtt már jóval korábban ott voltam. Szokás szerint az érkezésnél álltam a kis táblácskával és vártam őket és reméltem, hogy a tegnapi eset nem ismétlődik meg. De gondolom most már sejtitek, hogy miért írtam, hogy elméletileg. Ismét vártam vagy két és fél órát, és ismét próbáltam valami infot szerezni a főnöktől, és ismét alig tudtam meg valamit. Főnök annyit mondott, hogy jöjjek haza üresen megint. Már éppen indultam volna, mikor hív, hogy mégse menjek már haza üresen, mert tudja mikor érkeznek a svájciak. 14:30-kor száll majd le a gépük. Oh gondoltam magamban, az már nincs is messze. És ekkor tette hozzá, hogy nem Ferihegyen, hanem Schwechaton! És ez az információ hozzám 14:00-kor jutott el. Ferihegy és Schwechat között barátilag is van vagy 2,5 óra út meg egy olyan 240km. De hát mit volt mit tenni, a lovak közé csaptam és valóban sikerült 2,5 óra alatt megjárni ezt az azért nem kicsi távot. 16:30-ra értem Schwechatra, ahol szembesültem a helyzettel, hogy nem öten vannak, hanem csak hárman. No de sebaj, legalább befértek a kocsiba. Útközben mikor kérdeztem tőlük, hogy hogyan volt ez, hogy nem Ferihegyre jöttek meg nem akkor amikor kellett volna, akkor néztek rám olyan hülyén, hogy én most miről is beszélek. Mert náluk soha nem volt szó arról, hogy nem Schwechatra jönnek. Szóval ezt valaki, valahol nagyon elbaszarintotta. Végül biztonságban megérkeztünk Kőszegre. Megvártam míg kipakolnak és vacsoráznak aztán utána átvittem még őket Szombathelyre. Onnan meg elmentem haza. Egész korán, már este kilenckor otthon voltam.
Alább látható az aznapi út: 632km.

Hétfő
Hétfőn hajnali 5 órakor indultunk Kőszegről Schwechatra, a három svájci leányzóval, meg három angol sráccal. Ezzel a nappal szerencsére nem volt sok kavarodás, minden az irányításom alatt volt. Pontosan indultunk, pontosan érkeztünk. A végére azért, hogy mintegy megkoronázza ezt a három napot még becsúszott egy kis közjáték. Miután visszaértem Szombathelyre és leadtam a kocsit is, utána hív főnök, hogy menni kellene Kőszegre, mert az egyik csapat nem fér be a buszba, mert annyi a csomag, hogy nincs már hely. Én a Fő téren élveztem az októberi nyár utolsó sugarait ekkor. Nagy léptekkel megindultam a cég felé, hogy hát akkor ha munka van, akkor munka van. Már félúton jártam, mikor megint csörög a telefonom, főnök az, mégse kell menni, mert valahogy betömörítették őket. Zseniális
Alább látható az aznapi út: 272km.

Van, aki ennyi szopás után már elátkozta volna még a csillagokat is, sőt én is azt tettem volna, ha nem azt csinálhattam volna, amit nagyon szeretek. Mert vezetni azt imádok. És végülis jó idő volt, a kocsi is jó volt, az órabér nekem ketyegett, szóval semmi olyan túl rossz nem történt. Igaz, hogy ha kicsit jobban összejönnek a dolgok, akkor 1400km helyett csak 900km-t megyek, de én ezt így is nagyon élveztem

#144 Vezetni jó – avagy sofőrködés a Junior Kézi EB-n

Bali — Wed, 26 Aug 2009 17:24:53 +0000

Mikor réges-régen, a középiskolában lehetőség adótt rá, hogy megszerezzem a jogosítványt kocsira, gondolkodás nélkül belefogtam. Tudtam, hogy az soha nem árt, ha rendelkezem egy ilyen papírral is. Az azóta eltelt hat év alatt a vezetés nálam szépen lassan egy olyan elfoglaltság lett, ami akármikor képes kikapcsolni és megnyugtatni, még ha ez nem is mindig látszik a kocsiban De rendkívül mód szeretek vezetni, és ez megmarad akármennyi hülyével is találkozom az utakon.
Így esett, hogy mikor a múlt hét végén megkerestek, hogy szeretnék-e söfőrködni egy hétig, akkor gondolkodás nélkül igent mondtam. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy pontosan mire is vállalkoztam. De utólag is azt mondom, hogy nem bántam meg, hogy így döntöttem Egy rendkívül élvezetes ám ugyanennyire fárasztó hét van mögöttem. És annak ellenére, hogy még soha nem csináltam ilyet ez előtt, azt hiszem sikerült jól megoldanom minden feladatot. Azt kell mondjam, hogy ezt akár hivatásszerűen is szívesen űzném, na nem ennyire intenzíven és kimerítően, de mindenképpen megpróbálnám
A dolgom az volt az elmúlt héten, hogy a Junior Női Kézilabda Európa-bajnokságon a szponzor által biztosított autóval, oda menjek ahová mondják, amolyan szállítós meló.
Most pedig következzék az elmúlt hét kronológiája.

Hétfő

Hétfői nap reggelén egy gyors egyeztetés után indultam Győrbe, ahonnan el kellett hoznom az autót. Reggel fél 11-kor indultunk Szombathelyről, ám a kocsit csak este 6-kor kaptam meg, mivel napközben még fuvarban volt. Ezért az egész napomat semmittevéssel töltöttem Győrben. Szerencsére délután már elkezdtek edzeni a csarnokban a kézis lányok, úgyhogy volt valami néznivaló
Aztán lassan eljött az este, és mikor megláttam a kocsit nem hittem el, hogy valóban ez az! Egy teljesen új, gyöngyörű Citroen C3 picasso volt Igazán feltűnő, rikitó zöld színben, mindössze 11000 km-rel, még érezni lehetett rajta a gyár illatát. És mivel promóciós autó volt, ezért belekerült minden földi jó, amivel egy ilyen kocsit fel lehet szerelni. Volt benne többek között két zónás klíma, két funkciós tempomat, mp3 lejátszós rádió, négy elektromos ablak, teljes tetős napfénytető. Az 1,6 literes dízelmotor elsőre kicsinek tűnhet, de egy egész ménes lapult a motorháztető alatt. Gázadásra a 110 ló valami irdatlan módon kezdte el húzni a kocsit előre. Nagyon élvezetes volt vezetni. Fájt is nagyon érte a szívem mikor vissza kellett adnom a hét végén.

Miután birtokba vettem azonnal indultam Kőszegre, hogy az Írottkő Hotelbe vigyek pár dvd-t, majd onnan Szombathelyre, hogy még gyorsan felvegyek egy GPS-t, amire másnap igazán nagy szükségem volt. Majd innen indulás haza gyorsan aludni egyet. Mire hazaértem már jócskán fél 11 után járt az óra.
Alább látható az aznapi út, 177 km.
View Larger Map

Kedd

Keddi nap első feladata Ferihegyről Szombathelyre hozni egy izraelből érkező hölgyet. Bükről éjjel 4 órakor indultam Ferihegy felé, szerencsére ilyen korán még elenyésző forgalom volt, úgyhogy kényelmesen odaértem. Budapesten a gps segítségével navigáltam át, nagyon okos kis szerkezet, rendkívüli módon megkönnyíti a vezetést. Majd Ferihegyről visszaindultunk Szombathelyre. Az út eseménytelen volt, szerencsére. Szombathelyen a nap további részében az Arena Savaria-nál állomásoztam, és onnan mentem pár helyre, csak helyi fuvarok voltak. Este 8 órakor két svéd játékost és az edzőjüket kellett visszavinnem a hotelbe Kőszegre. Majd onnan mentem vissza Szombathelyre. Ekkor már 9 óra körül lehetett, de számomra a nap még nem ért véget. Minden meccsnap után a versenyiroda elkészítette az aznapi mérkőzések statisztikáját egy kis füzetbe foglalva. Ezeket a füzetek viszont csak jócskán este 10 után készültek el. Ekkor kellett ezeket nekem még a Claudius Hotelbe és Kőszegre elvinnem. Nem volt ez másként ma sem, miután elkészültek a bulletinek azokat szétosztottam, majd Kőszegeről indultam haza Bükre.
Alább látható az aznapi út, 594 km.
View Larger Map

Csütörtök

Csütörtök reggeli úgy indult, hogy reggel fél 8-kor egy osztrák bíró hölgyet fuvaroztam haza Bécs környékére. El kell, hogy mondjam, hogy az ausztriai utak fényévekkel jobb állapotban vannak mint a magyarok (ha ezt eddig nem tudtátok volna). Bécsből délre értem vissza Szombathelyre, és azonnal indulhattam is a következő fuvarra. Szombathelyről vittem két játékvezetőt és egy EHF megfigyelőt Győr melletti Rigópusztára, ahol valamiféle találkozójuk volt. Majd amíg ők értekeztek, addig én elugrottam gyorsan a győri versenyirodába, elhoztam pár dvd-t. Ezután vissza Rigópusztára, ahonnan két török bíróval és egy svéd EHF megfigyelővel megrakodva indultam Szombathelyre. Őket leraktam a szállodánál, majd ezzel a lendülettel már haladtam is tovább Kőszeg felé, hogy ott felszedjem a csapatok vezetőit és beszállítsam őket a Claudiusba megbeszélésre. Amíg ők megbeszéltek én addig gyors vacsoráltam egyet, így este 9 felé a nap első étkezéseként nem esett rosszul Fél óra alatt elmondták, amit akartak, én meg visszafuvaroztam őket Kőszegre, aztán onnan indultam haza aludni.
Alább látható az aznapi út, 619 km.
View Larger Map

Péntek

Pénteken reggel Szombathelyről vittem Kőszegre az egyik ott elszállásolt csapat magyar kísérőjét. Majd miután visszaértem Szombathelyre sok dolgom nem volt, csak egy pár városon belüli kisebb fuvar. Eléggé unalmas nap volt ez. Éjjel még azért várt rám egy bulletin szállítás, csak szokás szerint Kőszegre. Onnan meg haza.
Alább látható az aznapi út, 234 km.
View Larger Map

Szombat

A szombati nap szinte a pénteki teljes mása volt, kivéve a reggeli kőszegi fuvart. Szóval tömény unalom. Igaz, hogy közben néztem a meccseket, de már hozzászoktam, hogy jövök-megyek, ez meg így azért elég szenvedés volt.
Alább látható az aznapi út, 103 km.
View Larger Map

Vasárnap

Mai egyetlen feladatom az volt, hogy kedden lehozott hölgyet vigyem vissza Ferihegyre, mert utazik haza. 6-kor indultunk Szombathelyről, lévén hétvége volt, ezért kevesebb forgalommal számoltam, és jobb közlekedési viszonyra számítottam. Ez be is jött, 2 óra 43 perc alatt felértünk Ferihegyre. Voltak olyan szakaszok, ahol a 86-es úton nem volt hosszú ideig sem előtt sem utána autó, ami azért nagy szó mert hétköznap ezen az úton alig lehet haladni.
Hazafelé Győr előtt sikerült belefutni egy balesetbe. No nekem nem lett semmi bajom, szerencsére, már megtörtént mire odaértem. Győr felé tartva a leálló sáv melletti szalagkorltának ütközött egy fiatal leányzó. A vadonatúj Volkswagen Bora-ját rendesen odacsapta, mert kinyílott a jobb oldali első és hástó függönylégzsák is. Az autó orrától a faráig végig lenyúzta a festéket. A sofőrnek nem lett baja, mert ott sopánkodott az autómentő mellett. Az volt a szerencséje, hogy senki nem csapódott bele, mert ahogy láttam az aszfalton a nyomokból azért belógott a külső sávba, mikor megállt a pörgésben.
Alább látható az aznapi út, 524 km.
View Larger Map

Az elmúlt egy hét konklúziójaként levonhatom, hogy vezetni jó! Főleg egy ilyen kézreálló autót. Nagyon intenzív és kimerító hét volt, de rettentő mód élveztem. Számításaim szerint ebben a hat napban 2300 km-t vezettem le. Ami lehet, hogy egyesek szemében nem sok, de nekem, aki ennyit még nem vezetett egszerre, sok. És jóleső érzéssel tölt el, hogy megbíztak benne ennyire, hogy ezt a feladatot én végezhettem le