Illetve szerettem volna ott lenni, legalábbis délelőtt. Katával gondoltunk egy merészet, és elhatároztuk, hogy kihasználjuk a fél napos tanítási szünetet és megírjuk a webszolg beadandókat. Fel is kerekedtünk hát és elballagtunk a 2007-es év könyvtárába, gondolván ott majd egy számítógépes munkaállomáson keresztül csatlakozunk a világméretű hálózathoz (a.k.a. Internet), de sajnos meglepő módon falakba, illetve üvegajtókba ütköztünk. Ugyanis a könyvtár zárva volt! Már kezdtem volna dühös lenni, de “véletlenül ( 
)” éppen ott lébecoló csoporttársaim elmondták, hogy a könyvtárosok igazán nem is akartak ám bezárni, de hát a bürokrácia az bürokrácia és a felsőbb utasítás ellen nincs mit tenni. Így a reggeli séta az ördögé volt 
De lévén hogy a határidők szorítanak és bármennyire szeretnénk nem tudjuk megnyújtani a napokat, ezért délután ismét meglátogattuk kedvenc intézményünket, ami nagy-nagy megelégedésünkre most már nyitva volt De ami fogadott arra nem voltam felkészülve. Már az értékmegőrzőben (vagy öltözőben vagy mi az) gyanús volt nekem, hogy gyakorlatilag nincs üres szekrény, no de tegyük fel, mindenki most jött könyvért. Hát meg egy nagy túrót, a mi fősulisaink nem olyanok ám, akik olvasni járnak a könyvtárba! Hogyne, ők netezni jönnek. És az még a jobbik eset ha csak neteznek. Rutinos róka lévén, aki tudja, hogy az első emeleten annyi esélye van géphez jutni, mint a 3 lábú sünnek átkelni a 6 sávos autópályán, kapásból a másodikra mentem. A második emeletre érvén a szokásosnál is rosszabb kép fogadott. Kifinomult üresszékérzékelő sejtjeimnek hála gyorsan sikerült találni egy üres gépet, ami ekkora tömegben nem kis dolog, de most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy milyen állapotok uralkodtak. Ha azt mondom zaj volt, semmit nem mondok. Jó az addig oké, hogy könyvtárkettőpontnulla, meg fiatalos szemlélet, meg felhasználóközpontúság, meg mittudomain. De az már nem oké, hogy a jobbomon a srác fülhallgatójából úgy ömlik rám a tucc-tucc mintha egy dikszóban lennék. Az sem oké, hogy szemben egy-egy rosszabb kör honfoglaló után az asztalt püfölik a vesztesek. Nem és az sem oké, hogy két sorral hátrébb másodpercenként prüntyög az msn. És az sem oké, hogy egyesek kocsmának nézik az olvasótermet és kiabálva(!) kommunikálnak egymással. És ennek a közepében ott vagyok én, az egyszeri naív olvasó, aki szeretne elolvasni egy-két cikket és referálni belőle, de valahogy nem tud koncentrálni mert nem képesített jógamester, hogy csettintésre kizárja a külvilágot a tudatából. Kövezzetek meg érte, de én úgy nem tudok figyelni, hogy körülöttem ordítva tüccog az msn, meg kattok a honfoglaló. Félreértés ne essék, tényleg nincs bajom a könyvtár közösségi térré formálásának gondolatával, nagyonis jó gondolat, de akárhogy nézzük ez az egész jelenetsor az olvasóteremben történt, ami a klasszikus terminológia szerint a könyvtár csendes övezete, bár úgy tűnik a 2.0dizálódással ez változni fog. Valószínűleg csak a rosszabb lelkiállapotnak köszönhető, hogy ezen ennyire felhúztam magam, és máskor ez fel sem tűnik. Mégegyszer mondom, nem kell a könyvtárban csendnek és hullaszagnak lenni, lehet beszélgetni, lehet zenét hallgatni, csak próbáljunk meg egy egészséges konszenzust találni, hogy aki olvasni akar az is megtehesse. Aki idáig elért annak köszi, most lehet kommentelni
