Alant láthatók az általam készített képek, ugyan ezek megtekinthetők az indafoto-n is.

• Zivatar: Gondolom ez elég nyilvánvaló, hogy miért. Ha nincs vihar nincs villám, alapvetően. Bár ha szerencsénk van, akkor kifoghatunk egy olyan eseményt, mikor csak villámlik, de nem esik. Ez a legjobb, mert szárazon megússzuk.
• Tükörreflexes fényképező: Próbálkozhatunk kompaktokkal is, de azzal inkább csak szenvedés lesz, és a végére elmegy a kedvünk az egésztől.
• Állvány: Állvány nélkül esélyünk sincs a pusztában. Ha esetleg van valami tereptárgy a közelben, ahová letehetjük a gépet, akkor az kiváltja az állványt, de inkább ne erre alapozzunk.
• Nagylátószögű objektív: Ez esetben a kevesebb több, vagyis minél kisebb gyújtótávolság annál jobb. Minél többet látunk az égből, annál nagyobb esélyünk lesz rá, hogy az egyik képen ott legyen egy villám. Próbálkozhatunk nagyobb gyújtótávolságokkal is, de akkor tényleg nagyon szerencsésnek kell lennünk, hogy a kisebb látószögben csapjon le akármi is.
• Éjszaka: Nem feltétlenül szükséges, de nagyban megkönnyíti a dolgunkat. A villámfotózás technikájából adódóan, minél kevesebb a környezeti fény, annál egyszerűbb elkészíteni a fotót. Ha nincs éppen éjszaka, akkor szükségünk lesz a következő pontban említendő felszerelésre.
• ND-szűrő: Csupán opcionális kiegészítő, arra az esetre ha nappal szeretnénk szerencsét próbálni. Lehetőleg minél erősebb legyen, hogy a nappalból éjszakát tudjunk varázsolni, és legyen némi esélyünk elkapni a villámot.
• Távkioldó: Ez sem létkérdés, de használatával egyszerűbb az élet. Én egy Aputure AP-TR1C timer remote-ot használok.
• Esőkabát nekünk, táska/zacskó a gépnek: A zivatarok rossz tulajdonsága, hogy hajlamosak esőt is hozni a villámokkal együtt. Ha mi megázunk az a kisebbik baj, de ha a felszerelés beázik, akkor az bizony kellemetlen tud lenni.

Ha mindent összepakoltunk, akkor irány a helyszín. Érdemes olyan helyet választani, ami ad a képnek valamiféle kontextust, nem csak a pusztába lecsapó villám látható. Villámokat addig biztonságos fotózni, míg nem esik felettünk, mert addig a vihar előttünk és nem felettünk van. Így kisebb az esélye, hogy éppen belénk csapjon. Amint elkezd esni az eső felettünk azonnal pakoljunk össze és húzódjunk egy védett helyre, a mókának vége. De lehetőleg ne egy nagy lombos fa alá, üljünk be a kocsiba, vagy húzódjunk be egy kapualjba, vagy egy barlangba.



Most pedig nézzük én hogyan csinálom (ez nem szentírás, nincs kőbe vésve, ezek az én tapasztalataim, akinek nem tetszik csinálja máshogy):
Amikor tudomást szerzek róla, hogy vihar közelít, összepakolom a cuccot és irány a helyszín. Lehetőség szerint igyekszem még a show előtt odaérni, hogy legyen időm pár tesztképet lőni az adott fényviszonyokkal. Felállítom a felszerelést, a táskát nyitva tartom, hogy ha kell akkor minél kevesebb idő alatt tudjak menekülni. Mint azt korábban említettem, a villámok elkapásához nem földöntúli reflexek kellenek, éppen ellenkezőleg. A legegyszerűbben az úgynevezett villámcsapda módszerrel tudjuk elkapni őket. Ez annyiból áll, hogy a zárat a lehető legtovább nyitva tartjuk, miközben a gép a villámshow felé néz. Ehhez van szükség a minél kevesebb környezeti fényre, illetve az éjszakára. Így megadjuk az esélyt a villámnak, hogy ő maga fesse meg a képet, nekünk csak hátra kell dőlni és élvezni a műsort. A zár nyitva tartását persze épeszű keretek között végezzük, nem kell több percig nyitva lenni. Az esetek többségében elég a 20-30 másodperc. Minél több ilyen 20-30 másodperces képet készítünk, annál nagyobb lesz az esély, hogy az egyik ott lesz egy villám. Itt jön a képbe az időzítős távkioldó. Én úgy szoktam beállítani, hogy az expozíciók között 1 másodperc teljen el, és nem állítom be, hogy mennyi képet szeretnék, így addig fogja készíteni a képeket, míg a kártya be nem telik. Ilyenkor nem sok dolgunk van, csak figyelni az eget és abba az irányba fordítani az állványfejet, ahol úgy véljük, hogy a legtöbb villámot látjuk. Arra készüljünk fel, hogy nagyon sok képen csak a fekete üres ég lesz látható, vagy esetleg egy-egy felhővillám. De ez ne tántorítson el senkit, minél nagyobb a merítés, annál több az esély, hogy az egyiken ott lesz egy lecsapó villám.



A blende megválasztásánál érdemes minél szűkebbet használni, f/8-f/16 körül, hogy minél nagyobb mélységélességet kapjunk. Az élesség beállítása sok esetben elég nehézkes, mivel éjszaka fény hiányában az AF-rendszer becsődöl, ezért kézzel kell beállítani.
Tehát egy szép villámfotóhoz 3 dolog szükséges: felszerelés, türelem, szerencse. Ha elsőre egyik képen sem sikerül megörökíteni egy villámot sem, akkor se keseredj el, érdemes újra megpróbálni, mert az eredmény kárpótol mindenért.

Ez az írás a spottr.hu-n is megjelent.

UPDATE:
Mama emlékei szerint papa a gépet a szomszédjukban elszállásolt német katonáktól vette, valamikor 1943-44 környékén.

Miután már kellőképpen elfáradtunk és megéheztünk és már a téma is elfogyott, visszamentünk a kocsihoz, ahol mindenki elfogyasztotta a hamuban sült szalámis szendvicsét. Majd bapattantunk a járműbe, hogy leküzdjük az óriási távolságot és szintkülönbséget, ami a vár és az alatta elterülő tó között található. Nagy nehézségek árán és bravúros sofőri teljesítménynek köszönhetően sikerült leparkolni a tó partján.
A téma itt mi más is lehetett volna, ha nem a víz körül található vegetáció. Előkerültek a közgyűrűk, makrofordítók, még talán makróobikat is használtunk volna, ha lett volna nálunk Szerintem nem maradt olyan virág, amiről legalább egy kép ne készült volna. Kicsik, nagyok, lepkével, lepke nélkül, bemozdulva, élesen.

Mikor már a természetes környezet nem nyújtott annyi érdekes dolgot, Juló került a gépek elé, illetve ahogyan a pitypangokat fújja Bár az is igaz, hogy nem csak ekkor fényképeztük őt, ha ez alatt a nap alatt 100 kép nem készült róla, akkor egy sem

A kis tavacska körbejárása közben tettünk egy kitérőt a közeli patakhoz is, bár sok érdekeset nem tartogatott, ezért inkább felmásztunk a turistaösvény mellett található tűzrakóhelyhez, ahol a padokon jól megpihentünk. Itt volt egy kis időnk átnézni az addig készült képeket, és eltakarítani a kevésbé jól sikerülteket. Persze azért itt sem hagyhattuk ki, hogy ne fotózzuk egymást

Laza egyórás pihenő után éhségünk és szomjúságunk visszahajtott a kocsihoz. Belapátoltuk a maradék kaját is, és magyarhon felé vettük az irányt. A felmerülő két alternatíva közül, miszerint vigyek mindenkit haza vagy menjük el a kőszegi csónakázó tóhoz, az utóbbit választottuk. Leparkíroztunk és körbejártuk a cseppet sem érdekes tavat. Készült egy pár cseppet sem érdkekes kép. Úgy mint ez a cseppet sem érdekes vízi virág, vagy a cseppet sem érdekes szivecskés bokehjú kép, vagy a cseppet sem érdekes wtf-arcú fa.

A cseppet sem érdekes tó után még begurultunk a főtérre felforrósodott kedélyeinket egy pár gombóc fagyival oltani. Nyalogatás közben még sétáltunk egy keveset a szűk sikátorokban és a tágas fő téren.

Végül közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy ez a flickr találkozó itt most véget ért. Az érkezési sorrend inverzében mindenkit haza fuvaroztam (Cák most már nem volt olyan trükkös ). Abban mindenki egyöntetűen egyértett, hogy “mégilyet!”. Valóban egy nagyon kellemes nap volt ez, a jövőbeli ismétlésre igen nagy az esély részemről. És örülök neki, hogy egy picit talán felébred a szombathelyi fotósélet csipkerózsika álmából. Remélem minél sűrűbben lesznek hasonló összejövetelek. És remélem, hogy azokra majd el tudnak jönni a most hiányzó kollégák is

A végén álljon itt két csoportkép az elkövetőkről:

További képek Marf-nál, Lator -nál, Ákos-nál, jómagamnál, és reméljük Juló-nál is lesznek

Képek az indafoton megtekinthetők

UPDATE:
Time-lapse-ről szóló írásom jelent meg a spottr.hu fotósblogon is, errefelé.

Azt el kell mondanom, hogy valami fantasztikus érzés volt ott állni a szélben és látni, ahogy a természet föléd nő. Látni a felhőket lassan elnyúlni feletted. Látni a gyönyörű és félelmetes lecsapó villámokat valami hitetlen felemelő érzés. Ott kint a mező közepén tegnap este felszabadultnak éreztem magam. Eltűnt minden, csak a vihar, a gép és én maradtam. És mikor láttam, ahogy egymás után csapnak le a villámok, ujjongtam mint egy kisfiú, aki szülinapi ajándékot kap. Valóban ajándékok voltak ezek És csak bíztam benne, hogy sikerült méltó módon átvenni az ajándékot, a gép rendesen leképezi őket. Minden egyes villanástól egyre boldogabb lettem, tudván hogy nem sok idő van már, míg a vihar igazán megmutatja erejét. Azt hiszem három tizes sorozatot sikerült készíteni, exponálásonként 30 másodperces záridővel, az nagyjából negyed óra. Ott, akkor ez pár percnek tűnt csak.

Az utolsó sorozatot már nem tudtam befejezni, mert elkezdett csöpögni. Ekkor gyorsan elpakoltam a gépet, és észnélkül repesztettem haza, mert valóban óriási esőt ígértek a súlyos, fekete felhők. Ahonnan elindultam az a felhő széle volt, a házunk éppen a közepe alatt volt… Először a szél ért el. Óriási erővel. 87kg vagyok, alattam a moci kb. 35, ezt a tömeget minden gond nélkül taszigálta ide-oda, nem sokon múlott, hogy a vízzel áztatott aszfalton nem csúsztam el. Mikor már azt hittem sikerül megcsinálni, akkor kapott el az eső. Vastagon zuhogott, kegyetlen dühvel, és óriási hévvel, mintha csak a földszínéről akarna lemosni. A ruhám kb 10 másodperc alatt teljesen elázott, nadrág, póló, papucs, minden. És ha ez nem lett volna elég, akkor az esővel keverve még apró jegek is záporoztak. Széllel, esővel, motoron a jég kifejezetten tud fájni, sok-sok apró, hideg csipés a bőrön mindenhol.

De ez az egész nem számított, mert tudtam, megérte, jó képek lapulnak a kártyán. Hazaérve beigazolódtak sejtéseim, valóban sikerült elkapni egy-két gyönyörű villámot Én ilyen boldog már nem is tudom mikor voltam, mint mikor megláttam a képeket. Férfiasan bevallom ugráltam örömömben Egész este ott volt az arcomon a vigyor, hogy bizony most sikerült valamit csinálni És úgy aludtam el, hogy ez egy gyönyörű este volt.

Mikor hazaértem, anyu kissé mérgesen megkérdezte, hogy nem féltem-e hogy belém csap egy villám. Magamban csak annyit gondoltam: “Akkor hát boldogan halok meg, mert előtte azt csináltam, amit szeretek.”

Ezért garanciális igényeim érvényesítési szándékával ma visszavittem a boltba a cuccot. Már felkészültem a legrosszabbra, elhajtanak, hogy tuti nálam került bele, vagy hogy két hét javítási határidővel tudják vállalni, vagy ilyesmik. A srác, kinek megmutattam, miután realizálta, hogy tulajdonképpen mit is lát, csak ennyit mondott: “Oh, fuck!” Azt hiszem ez mindent elárul A döbbenet után telefonált egyet, gondolom a főnöknek. Elvitte az obit, gondolom megmutatni. Aztán visszajött, közölte hogy természetesen kicserélik itt és most, azonnal, ingyen. Lefénymásolta a számlát, kibontott egy kit-et, kivette belőle az obit, megnéztük, hogy ebben nincs-e bogár és kész is. Az egész nem tartott tovább 10 percnél. Ja, még mielőtt meglepődnétek, nem Magyarországon történt az eset, Oberwartban. Mindenki vonja le a maga tanulságát…

A történet margójára:
A parkolóban kifelé jövet, az útpadkán látom, hogy egy pasas veszettül integet nekem. Nem ismertem, de azért megálltam. Mint kiderült, azért állított meg mert ő is magyar és látta hogy én is az vagyok. Pesteről jöttek Oberwartba, hogy rallyhoz elfüstölni való gumit vegyenek, de nem tudnak németül, és így elég nehéz megkérdezni akármit is. Azért állított meg engem, mert hátha én tudok németül és segítek megkérdezni a gumiszervízben, hogy ugyan mennyiért adnák el a szemétbe szánt gumit. Megkérdeztük. A szervizes nézett bután: “mi az hogy eladni? Szemét, ingyen van, vigyenek annyit amennyit akarnak.” Nem tudom ungarisében ez hogy ment volna…