[Sir]Bali » blog

#150 Új logó

Írta: Bali 2009/09/18 – 22:43

Mint azt a szemfüles olvasók már bizonyára észrevették a bal felső sarokba felkerült egy logó.
Köszönet érte Kikasznak, aki a homályosan felvázolt elképzeléseimből kihozta ezt formát :) Színében igazodik a téma színvilágához, formájában pedig igyekszik a tündevilágot felidézni. Szerintem remek lett :)

blog kategóriában | 6 komment »

#147 Új helyen

Írta: Bali 2009/09/10 – 23:58

Ám régi tartalommal köszöntök minden kedves olvasót itt a sirbali.hu-n :)
Már régen megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy kellene egy saját domain, és saját tárhely, mert hát az extra néha igen csak különösen viselkedett. De aztán ez a gondolat sokszor került a szőnyeg alá, míg végül egy nyári éjjelen hirtelen felindulásból meg nem rendeltem a domaint. Innen már nem volt visszaút :) És mostantól van a web-nek egy olyan kis szeglete, amit igazán a magaménak tudhatok és azt tehetek, amit akarok.
A régi helyről áthoztam a postokat és a kommenteket, de minden más szemetet ott hagytam, így tiszta adatbázissal kezdhetem az új életemet. Történt egy apróbb skin váltás is. Ez valamivel színesebb, ám még így is kellően elegáns, azt hiszem illik hozzám :)
Az eddig megszokott módon a bejegyzések mostantól is rólam fognak szólni, vagy ha nem is rólam, de legalábbis arról, hogy mi történik a kis világomban, mit tartok érdekesnek, miről milyen véleményem van. Szóval semmi igazán kardinális változás. Ha csak az nem hogy ezentúl igyekszem többet és rendszeresebben írni.

Google Reader-eket beizzítani, nehogy lemaradjatok valamiről :)
Postok RSS-e itt: http://sirbali.hu/feed/
Kommentek RSS-e itt: http://sirbali.hu/comments/feed/

Minden kritikát szívesen fogadok :)

blog kategóriában | 5 komment »

#133 Kérdőív

Írta: Bali 2009/06/03 – 22:23

Kedves Olvasóm!

Egy tiszteletteljes kéréssel fordulok féled. Immáron lassan másfél éve írogatom ezt a blogot. Pár dolgot megtudhatsz rólam. Ám most úgy érzem, hogy ideje lenne kissé ráncba szedni. És ehhez a Te segítséged is szükséges. Mindannyiótok segítsége, azoké kik kommentelnek, azoké kik Readerből követnek, és azoké is kik csak csendben olvasnak. Ezért kérlek Titeket, töltsétek ki ezt a kérdőívet :) Összesen négy kérdés, egy percet sem vesz igénybe, ám nekem nagy segítség és jó iránymutatás lesz :) Különösképpen szeretném megkérni a csendes olvasóimat, hogy ők is szánjanak rá egy percet, kérlek. A Ti véleményetek is éppen úgy számít, mint a kommentablakban hangoskodóké :) Az adatokat természetesen bizalmasan kezelem, senki nem fogja megtudni, hogy olvasol ;)

Hálásan köszönöm, hogy segítesz jobbá tenni a web e keskeny szegleltét :)

blog kategóriában | 6 komment »

#100 100 és ami mögötte illetve előtte van

Írta: Bali 2008/07/15 – 20:05

Hát akkor ezt is megértük. 100 postos lett a blogom. Igaz már hosszú napok, hetek óta nem írtam, nem merem megnézni mióta is nem. Szóval 100. Ezt 9 és fél hónap alatt értem el. Van akinek ez az idő elég egy gyerek kifejlesztéséhez, nekem 100 postra futotta :D
Kaptok egy kis statisztikát, na nem sokat csak úgy az íze kedvéért. Az analytics szerint ez alatt az idő alatt 2217 látogatás volt, ami 4499 oldalhívást indukált. A főbűnösöket Magyarországon keressétek, leginkább Szombathelyen és Budapesten, vagy Pápán. Top kulcsszavak: hatlapos, vas népe szépe. Legnépszerűbb post: Vasnépe szépe . Aztán van még ilyen, hivatkozási oldalak: legtöbben readerből kattantatok át ide, de Rexinától és Gicától is jött jópár kattintás. Na elég is ennyi. Szóval néha vagytok, néha nem, ha van mit olvasni akkor igen, ha nincs akkor nem, bár ez mondjuk érthető.

Tervek a jövőre? Hát még 100 post, legyen mondjuk 4 hónap alatt. Blog lesz, amig én vagyok, kérdés hogy mennyire lesz up-to-date.

Tehát, 100, éljen soká :ugrálóbananánsmiley:

blog kategóriában | 6 komment »

#77 0? 0?! 0!

Írta: Bali 2008/03/29 – 01:05

Az utóbbi időben egy érdekes dologra lettem figyelmes. Az utóbbi héten gyakorlatilag 0-ra esett vissza a látogatók száma az Analytics-ben. Ebből egy pár dologra tudok következtetni:

  1. Megőrült az Analytics. Ez ugye nem nagyon valószínű, szóval ezt ki is zárnám.
  2. Általános bojkott és utálat alakult ki a személyemet illetően. Ebben reménykedem, hogy nem így van. Ha mégis akkor az megmagyarázná monduk a dolgot, de csak nem… Ha meg mégis azt azért tudassuk már velem is.
  3. Mindenkinél blog- és kommentfóbia illetve undor alakult ki. Ez megint csak nem valószínű, mert máshol azért van némi aktivitás, na nem annyi mint egykoron, de van. :)
  4. Általános érdektelenség mutatkozik a postok iránt. Na valszeg ez lesz az, lévén hogy rajtam kívül az ismertségi körömben senki nem foglalkozik fotózással (jó, mondjuk én se, vagy nem úgy ahogy szeretném…), így nem is igen várható, hogy írnak kommentet.

De sajnos mostanában egyre jobban merülök el a témában, szóval még tuti hogy lesz egy-két fotós marhaság. De majd ígérem próbálok valami értelmeset is írni, amint történik valami velem. Addig meg mutogatom a képeimet a googlebotnak :P :)

PS: Nem vagyok kommentfüggő, nem azért írom ezt a blogot, csak hát azért jóleső érzés ha az ember fia kap valami feedbacket a néptől :)

agymenés, blog, panaszos kategóriában | 3 komment »