Alant láthatók az általam készített képek, ugyan ezek megtekinthetők az indafoto-n is.

Januárban még javában tartott a vizsgaidőszak és a beadandók gyártása, a jegyek utáni szaladgálás. Ekkor még az elfoglalt főiskolások élete volt a mindennapi rutin. Ekkor még láttam valamiféle jövőt magam előtt, vagy legalábbis azt hittem, hogy látok. Az eddigi legkeményebb tél volt, amire emlékszem. Olyan hideg volt, hogy a Balaton teljesen(!) befagyott, 10-15cm mélyen. Szerettem ezt az időt.

Február a szakmai gyakorlatok hava volt, első két hétben könyvtári gyakorlat, majd a második két hétben tanítási gyakorlat. Utólag visszagondolva nem is volt rossz egyik sem, ám akkor a tanítási gyakorlat nagyon nem tetszett.

Március elején a nagy végső, utolsó féléves rohanás előtt gyorsan és végérvényesen lezárult életem egy jelentős szakasza. Egy nap alatt ment a kukába egy kétéves kapcsolat (és vele együtt önbizalmam és önbecsülésem jelentős része is). Valahol itt volt az a pont, ahol a hanyatlás elkezdődött. Ahelyett, hogy felpörögtem volna és minden idegszálammal a szakdolgozatra és az végzéshez szükséges teendőkre koncentráltam volna, inkább fekete sötétségbe süppedtem. Valahogy eltelt ez a hónap is, órákra járással, kollégákkal való lógással, ezzel-azzal, sok mindenre nem emlékszem belőle.

Április is hasonlóan, mint március szinte pillanatok alatt eltelt, nem nagyon éltem meg azokat a napokat sem, csak inkább átsiklottam rajtuk.

Május elején az inter-crosse csapattal az olasz kupára mentünk. Gyönyörű vidéken keresztül vezetett az út, Olaszország rendkívül szép vidék. Az olasz kupa is nagyon jól sikerült, jól éreztem magam. A következőre is jó lenne menni. Néhány utolsó vizsga volt még hátra a tanulmányokból, azokat sikeresen teljesítettem, így már csak a szakdolgozat és az államvizsga maradt. Ami nekem nem sikerült az az évfolyam nagyrészének igen. Így ők júniusban államvizsgáztak, azok akikkel az utolsó négy évem szinte minden napját együtt töltöttem, együtt izgultunk a vizsgákon, együtt nem értettünk dolgokat, együtt vészeltük át a mindennapokat, ők most elhagyták ezt a vidéket, legtöbbjükkel valószínűleg soha nem fogok már találkozni. A hónap közepén egy jó hangulatú flickr-találkozón vettem részt, a közeli Lockenhaus várához mentünk fotózni. Melegedett az idő, és a lányok egyre rövidebb ruhában kezdtek járni, amit a gyenge szívem egyre nehezebben bírt.

Június-Július-Augusztus, egy fantasztikus nyár három gyönyörű hónapja. Volt itt minden mire szükségem volt: nagy mennyiségű inter-crosse: Pannon-kupa, World Games. Szabadidő: filmet nézni, fotózni, semmittenni, csak lenni. Augusztusban pedig Efott: egy hét sátortábor először, de nem utoljára, azt bizton mondom. Akik ezt a nyarat lehetővé tették, azoknak nagy és hálás köszönet!

Szeptember elején új helyre költöztem blogügyileg, saját domain alá, egyelőre ingyenes tárhely szolgáltatóhoz, amin viszont erősen gondolkodom, mert a database connection error-okat kezdem unni. Lehet váltani kellene egy normális tárhelyre. Ötletek? A gólytáborban egész héten népszerűsítettük az inter-crosse-t, aminek meg is lett az eredménye, hiszen jött néhány új ember, és találtunk egy jó kapus utódot is.

Október már ismét a szürkeség napjaival “kecsegtetett”, ahogy halványult a nyár emléke úgy lett egyre fenyegetőbb a szakdolozat sötétsége. És ezzel a sötétséggel együtt ismét ugyanott voltam, mint márciusban, áprilisban. Nem tudtam semmit tenni ellene. Semmit.

November is pont arról szólt, mint október. A szenvedésről, amit ez a szakdolgozat jelent. Valamit sikerült összerakni, de a másikkal nem végeztem, így idén sem végeztem az iskolával. Meglátjuk mit hoz a jövő.

December az év utolsó hónapja, már a karcsányi készülődéssel telt lassan el, ekkor már megbékéltem vele, hogy ismét nem végzek, lelkileg mélypont volt ez mindenképpen. De innen már csak felfelé vezet az út. Az év utolsó hetében szert tettem egy Speedlite 430EX II vakura, nagy lépés ez egy kis embernek. Én, aki eddig kézzel-lábbal tiltakozott a vakuk ellen, most mégis beruháztam egyre. És ki tudja, tán nem is annyira ördögtől való szerkezet ez.

2010 a megújulás éve lesz, a lelki, szellemi, fizikai megújulásé. Elveszett önmagam megtalálásának éve.
Folytatom továbbra is a fotózást, de ez az év azt hiszem a vakus fotózás éve lesz, év végére szeretném ha már az off-camera flash is menne.
2010 a nagy kérdések éve lesz. Hogyan, merre, mikor, kivel, miért, meddig. De meglátjuk egy év múlva mit fog tartalmazni az évértékelő.

Ha eddig eljutottál igazi hős vagy, ezért kívánok neked sikeres, boldog, szerencsés új esztendőt!

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
Még valamikor télen, az utcán.

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
Nem hinném, a hidrogénbombák elsöpörnek mindent.

3. Bealszol a tévé előtt?
Nem nagyon nézek tv-t, de volt rá példa hogy elaludtam, főként focimeccseken szoktam

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
Igen, épp az előbb.

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
Amcsi szokás

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
Igyekszem kerülni a vitákat, főleg a barátaimmal.

7. Gyorsan gépelsz?
10 ujjas vakírással gépelek. Ha olyanom van akkor igen, de van hogy inkább csak megfontoltan.

8. Félsz a sötétben?
Nem igazán.

9. Most van valaki, aki tetszik?
Sok szép lány jár a világban…

10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
Lásd pár posttal arrébb.

11. Szerencseszámod?
Úgy tűnik, tetszik vagy nem, a 9-es.

12. Nyertél már lottón?
Pár alkalommal játszottam lottót, de nyerni még soha. Sorjegyen igen, de az más téma.

13. Most iszol valamit?
Nem.

14. Okosnak tartod magad?
Erre a kérdésre nincs jó válasz (van aki annak tart)

15. Ettél valaha bogarat?
Álomban, tudtomon kívül lenyelt pók számít?

16. Most van valaki, aki hiányzik?
Konkrétan megnevezhető személy nincs. Maximum egy társ, akihez lehet tartozni.

17. Mit kérsz karácsonyra?
Még csak most volt húsvét

18. Ismered a muffinembert?
Nem igazán. De a rézf*szú baglyot igen.

19. Beszélsz álmodban?
Néha.

20. Emlékszel az első csókodra?
Igen. Réges-régen, egy messzi-messzi galaxis erkélyén…

21. Reptettél valaha sárkányt?
Igen, mikor még nagyon kicsi voltam.

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
Nem tudok úszni. Az ember alapvetően szárazföldi lény.

23. Sikeresnek tartod magad?
Milyen tekintetben?

24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?
Nem túl sok, 50-60.

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
Nem. Nem férne el a szobámban.

26. Mik a terveid holnapra?
Suli, egy nehéz beszélgetés, a többit meg meglátjuk.

27. Mit csináltál múlt hétvégén?
Húsvétra készültem, meg húsvétoltam, rokonlátogatás, sonkazabálás orrvérzésig, ilyesmi.

28. Most hiányzik a suli?
A suli nem, csak az emberek belőle.

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
Hmmm, régen.

30. Szeretsz szingli lenni?
Ennek is megvan a maga előnye.

31. Szereted a szobádat?
Igen, nagyon. Az én barlangom.

32. Ki a hősöd?
Nincs ilyen.

33. Lógtál valaha a suliból?
Általánosból és középből soha. A főiskola, nos az egy egészen másik hely

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
Megírom a napi feljegyzést, kis zenehallgatás és alvás.

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
Neumann Jánossal szívesen elbeszélgetnék.

36. Mi a kedvenc ételed?
Tulajdonképpen mindegy, csak hús legyen benne

37. Ettél valaha kutyakaját?
Nem. Macskát sem.

38. Őszinte ember vagy?
Szeretném magam annak hinni.

39. Szereted a ham&eggs-et?
Ööö, talán. Nem nagyon tudom mi az Ciki?

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
Övtáska, iPod Touch, labello.

41. Van valamilyen sebhelyed?
Egy egészen apró késszúrás

42. Szereted az akciót, a pörgést?
Úgy jó az élet ha zajlik, de néha nem baj ha kicsit megáll.

43. Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?
Már most is elég nagy vagyok, 188cm 84kg

44. Mi a legnagyobb titkod?
Titok maradna-e ha elmondanám?

45. Milyen gyakran telefonálsz?
Ritkán. Nagyon.

46. Hiszel a szerelemben?
Hiszek.

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
Van, normális látás.

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy pasin/nőn?
Arc, haj, fenék, ruházat.

49. Mikor sírtál utoljára?
Talán nyáron.

50. Kit öleltél meg utoljára?
Egy barátomat.

51. Jól kijössz a családoddal?
Néha igen, néha nem. Csak amilyen a sinushullám.

52. Hol van a mobilod?
Az övtáskában, a polcon.

53. Mit ettél utoljára?
Sonkát és tojást, húsvét rlz.

54. Mi a kedvenc színed?
Kék, piros.

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
Huh, már nem is tudom.

56. Most milyen dalt hallgatsz?
Mama Cass – It’s Getting Better

57. Most mire vágysz?
Békére, itt belül.

58. Melyik a kedvenc kocsid?
Nem vagyok nagy autós, inkább fényképezők

59. Most nézel valamit a tévében?
Nem.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
Anyával.

Update:
Örülök, hogy ilyen sokan követték a példámat és válaszoltak a kérdésekre
Aki megtette:
Gica, Cojsz, Niki, Koczy, Dude, EmceeMike, PcDevil, Nio, Zorka, Mani.

Ki van mosva az emberek agya. Párnacsatázni kimennek az utcára, de a jövőjükért, az ország jövőjéért nem. (70/328-9437)

Tollpárnacsata után jöhet a paradicsomdobálás, a bikafuttatás, a kockakődobálás? Unaloműzésre és erőfitogtatásra nem tudnának hasznosabb időtöltést? A gyönyörű Fő tér toll nélkül élvezhetőbb. (20/371-6442)

Sajnálatos az ilyen…

Jegy: Bika

Motto: Nekem van. Rendelkezik azzal a gyakorlatias adottsággal, hogy kezelje a materiális dolgokat, biztonságra, vagyonra törekszik, minden energiáját felhasználja, hogy elérje ezeket a célokat.

És valóban, materiális embernek tartom magam. Olyannak akinek fontosabb egy értékálló tárgy birtoklása, mint mondjuk egy nyaralás. Persze az emlék megmarad, egy darabig. De a materiális dolog sokáig tartanak.

Elszántan halad az útján, legyőzve minden akadályt. A megszerzett dolgokhoz erősen ragaszkodik.

Hogy elszántan haladnék a céljaim után, azt azért nem mondanám. A cél a szemem előtt van, de nem töröm össze magam, hogy elérjem. Viszont a megszerzett dolgokhoz tényleg foggal-körömmel ragaszkodom. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennék képes lemondani róla olyanok javára, akik valóban megérdemlik.

A Bika nagyra értékeli az élet örömeit és kényelmét, szereti a szépséget, a jó ételt és italt.

A jó étel és ital szeretete meg is látszik rajtam ja meg a kényelmesség is. Az utóbbi időben igyekszem ezen változtatni. És hát igen a szépség a gyengém. Legyen az egy virág, egy felhő, egy arc, egy nő, vagy egy tárgy, ami szép azt megnézem

Körülményes, majdnem hogy flegmatikus és nem bízik az újításokban. Mivel mások érzéseire úgy tekint, mintha a saját tulajdona lenne, hajlamos a féltékenységi rohamokra.

Flegmatikusság nem jellemző rám. És az újításokat is szeretem, persze bizonyos körülmények között: ami működik és régóta jól működik azt minek piszkálni? És igen, tudok féltékeny dög is lenni, rohamokra azért nem, de apró szurkálódásra igen.

A Bika föld jegy, megbízható, anyagias.

Megbízható-e? Azt ítéljétek meg ti

A Bika személyiség kulcsszava a biztonság, mind anyagi, mind érzelmi területen.

Valóban, ennél jobban kevés dolgot értékelek, mint az érzelmi biztonságot. És kevés dolgot gyűlölök jobban, mint az érzelmi bizonytalanságot. Nem nagyon tudok utálatosabb dolgot, mint a kétségek között tartást.

Akkor érzik magukat a legjobban, ha a megszokott, ismert dolgokkal állnak szemben. Bármilyen változás nyugtalanságot vált ki bennük. Minden új szituációban várakozó álláspontra helyezkednek.

Úgy vagyok az újjal, hogy adok neki időt, hogy kibontakozhasson. Pl ezért nem váltottam még Vistara Nem szeretem ha az eltervezett eseményektől el kell térni. Akkor úgy érzem, hogy az irányítás kicsúszik a kezeim közül.

Meg kell győződniük, hogy az új helyzet, az új személy kedvező lesz e számukra vagy sem, és csak ez után tudják teljes egészében elfogadni. Miután erről meggyőződtek, élethossziglan tartó hűséget fogadnak.

A dolgot a barátokra vetítve – nincsenek sokan ugyan, de – azt hiszem értük mindent megtennék. Soha el nem tudnám árulni egyiküket sem. És ezért viselem nehez az árulást. És aki engem elárul, az egy életre elássa nálam magát.

A Bikák akkor a legboldogabbak, ha kedvenc tárgyaikkal körülvéve otthonukban vannak.

Ez nálam nem így. Dolgok helyett, inkább megszokott emberek. Otthon helyett megszokott helyek.

A makacs külső egy érzékenyebb, lágyabb belsőt takar. A Bikák szentimentálisak és szenvedélyesek, szeretik partnerüket kényeztetni. Legbelül reménytelen romantikusok, ez azonban a külső szemlélő számára láthatatlan marad.

Az igazi ember az álarc mögött van. Láthatatlan. Csak a boldog keveseknek adatik meg hogy az álarc mögé lássanak. És hogy ott mit látnak, azt soha nem tudni előre.

Forrás

Azt el kell mondanom, hogy valami fantasztikus érzés volt ott állni a szélben és látni, ahogy a természet föléd nő. Látni a felhőket lassan elnyúlni feletted. Látni a gyönyörű és félelmetes lecsapó villámokat valami hitetlen felemelő érzés. Ott kint a mező közepén tegnap este felszabadultnak éreztem magam. Eltűnt minden, csak a vihar, a gép és én maradtam. És mikor láttam, ahogy egymás után csapnak le a villámok, ujjongtam mint egy kisfiú, aki szülinapi ajándékot kap. Valóban ajándékok voltak ezek És csak bíztam benne, hogy sikerült méltó módon átvenni az ajándékot, a gép rendesen leképezi őket. Minden egyes villanástól egyre boldogabb lettem, tudván hogy nem sok idő van már, míg a vihar igazán megmutatja erejét. Azt hiszem három tizes sorozatot sikerült készíteni, exponálásonként 30 másodperces záridővel, az nagyjából negyed óra. Ott, akkor ez pár percnek tűnt csak.

Az utolsó sorozatot már nem tudtam befejezni, mert elkezdett csöpögni. Ekkor gyorsan elpakoltam a gépet, és észnélkül repesztettem haza, mert valóban óriási esőt ígértek a súlyos, fekete felhők. Ahonnan elindultam az a felhő széle volt, a házunk éppen a közepe alatt volt… Először a szél ért el. Óriási erővel. 87kg vagyok, alattam a moci kb. 35, ezt a tömeget minden gond nélkül taszigálta ide-oda, nem sokon múlott, hogy a vízzel áztatott aszfalton nem csúsztam el. Mikor már azt hittem sikerül megcsinálni, akkor kapott el az eső. Vastagon zuhogott, kegyetlen dühvel, és óriási hévvel, mintha csak a földszínéről akarna lemosni. A ruhám kb 10 másodperc alatt teljesen elázott, nadrág, póló, papucs, minden. És ha ez nem lett volna elég, akkor az esővel keverve még apró jegek is záporoztak. Széllel, esővel, motoron a jég kifejezetten tud fájni, sok-sok apró, hideg csipés a bőrön mindenhol.

De ez az egész nem számított, mert tudtam, megérte, jó képek lapulnak a kártyán. Hazaérve beigazolódtak sejtéseim, valóban sikerült elkapni egy-két gyönyörű villámot Én ilyen boldog már nem is tudom mikor voltam, mint mikor megláttam a képeket. Férfiasan bevallom ugráltam örömömben Egész este ott volt az arcomon a vigyor, hogy bizony most sikerült valamit csinálni És úgy aludtam el, hogy ez egy gyönyörű este volt.

Mikor hazaértem, anyu kissé mérgesen megkérdezte, hogy nem féltem-e hogy belém csap egy villám. Magamban csak annyit gondoltam: “Akkor hát boldogan halok meg, mert előtte azt csináltam, amit szeretek.”

Mindenről az óra tehet. Illetve, hogy baxtam felkelni az ébrésztőre. Így lett belőle kapkodás, rohanás, felecucc itthonhagyás, visszafutás, moci be nem indulás, vonat azért elérés. Itthon már szemerkélt az eső, de szerencsére Szombathelyen kitartott az idő, délutánig, de erről lentebb esik szó.

Beérve az irodába kapásból egy jó hírrel fogadtak: beszéltek a főnökkel, aki áldását adta hosszútávú ottlétemre. Tehát jelenleg baromi szerencsésnek mondhatom magam, hogy van nyárra állásom, nem is akármilyen. Nem kellek valami gyárban a szalag mellett droidolni, vagy cementes zsákot pakolni a praktikerben, hanem egyszerű és nagyszerű irattologató lettem A feladatom, hogy reggel miután a postás meghozta a zsákokat, a bennük lévő leveleket felbontsam. Előtte egyeztetem a postalistával, hogy minden megvan-e, és olyan-e amilyennek lennie kell. Bontás után a levél kap egy iktatópecsétet meg egy dátumot, valamit hozzá kell írni mennyi melléklet volt hozzá. A postabontással kb 11-re mindig kész szoktam lenni. Ha úgy adódik, akkor ebédig előkeresek az irattárból ügyiratokat. Ebéd után szokott a dolog kicsit uncsi lenni. Mivel nincs még számítógépem, ezért nem tudok se iktatásban segíteni, se netezni, se plurkolni , de ígérik hogy majd valamikor kapok gépet… Így hát mivel nem igen tudtam semmi normálisat csinálni, már délután kettőkor elengedtek

De a nap fénypontja nem ez volt, hanem a húsz perccel azelőtti hívás, miszerint elkészült az óriásnyomat a fényképemről, amit elvileg csak jövő péntekre ígértek. Gyönyörű lett a “kicsike”, a maga 30×40 centijével közel A3-as méret Már csak keret kell hozzá és megy is ki a falra. Kicsit egoizmusnak érzem ezt, de talán belefér…

Munkaidő után találkoztam Gicával és Manival, akikkel elfogyasztottunk egy kávét, kólát, ananászlevet, és közben az élet nagy dolgairól beszélgettünk, úgy mint használható tárhely, műhold képek, bélflóra, ilyesmi Jó volt újra találkozni, és ismerős arcok között lenni. Ismétlésre bármikor vevő vagyok

Amint hazakísértük Gicát és elváltak útjaink, azonnal elkezdett szakadni az eső, mintha megérezte volna, hogy most jött el az idő. Az a gond Szombathellyel, hogy gyakorlatilag esőben nem tudsz úgy sétálni, hogy ne bokáig gázolj a pocsolyákban. Na nekem sem sikerült, térdig felázott a gatyám. És még ráadásul a fotóra is vigyáznom kellett, nehogy viz érje. Hirtelen felindulásból berontottam az első papírboltba – ami persze már zárni készült – hogy vegyek egy okmányhengert, amiben biztonságban haza tudom menekíteni a képet. Sajnos nem árultak ilyet. De! És most itt tessék megkapaszkodni! A néni látva szorult helyzetem, a pénztárzárás, pénzszámolás ellenére adott egy nejlontáskát, amivel egy kicst védeni tudom. Mindezt mosolyogva kedvesen, annak ellenére hogy már zártak. Meglepődtem nagyon, na. Aztán végülis egy másik boltban, nevezzük mondjuk “Office Depot”-nak, sikerült beszerezni egyet. Így hazáig csak én áztam el, a kép épen és biztonságban hazaért.

Tehát a mai nap a rossz indítás és zárás ellenére 7/10

A nyári távlati tervek között szerepel az angoltudásom egy elfogadható szinte emelése, hogy októberben a nyelvvizsga sikeres legyen.

Nyaralás nem lesz, helyette fotózok sokat, erre-arra Ez legalább megmarad, a nyár meg elszáll…