#142 World Games 3. nap
Bali írta 2009/07/13 – 21:01A harmadik nap már minden csapat a rájátszásbeli mérkőzésén bizonyított. Pénteken szintén nyolc meccs kerül lebonyolításra. A fehér csapat első meccse a pirosak ellen volt, amit magabiztos és pontos játékkal 34-21-re meg is nyertünk. Majd a nap zárómeccseként játszottunk a kékek ellen. Ez már nem volt annyira sima, az első két negyedet a kék csapat simán nyerte, mi csak futottunk az eredmény után. Ám a harmadik negyedben a kék nem tudtak egyetlen gólt sem szerezni, míg mi hetet lőttünk nekik, így fordult az állás. Majd az utolsó negyedben mindig egy góllal előttük jártunk, így végül 22-21 diadalmaskodtunk. Ezzel meg is nyertük a rájátszásbeli csoportunkat. Így a következő napon az 5., 6. helyért játszhattunk.
Természetesen a mai nap sem maradhatott buli nélkül. Ma a főiskola klubjában fogyasztottuk a söröket és egyéb italokat. Most is volt póker, csocsó, kockázás. Sajnos úgy tűnik a sör pálinka kombináció nem jó megoldás, mert elég korán elálmosodtam és rosszul is lettem, így nekem egy óra körül véget is ért a buli.


A World Games-en és az utána következő bulikon készült képeket erre megtaláljátok
inter-crosse kategóriában | Nincs komment »
