#138 Amikor pörög az élet
Bali írta 2009/07/07 – 00:44Csak egy gyors helyzetjelentés. Kösz jól vagyok. Pörög az élet, most meghalni nincs időm, de ezt most nagyon szeretem
Minden napra van valami program. Tetszik ez a július eddig.
Múlt héten csütörtöktől vasárnapig Zánkán voltam. Egy rendezvényen segítettem a szervezésben. Többed magammal mi képviseltük a szükséges izomerőt, értsd pakolás meg hasonlók
Este persze buli és sör
Másnap hajnalban kelés, mert mindig volt valami munka. Tehát nem az alvásról szólt.
A héten inter-crosse world games van. Már ma délután berendeztük a termet, feltettük a zászlókat, molinókat, a kapukat beigazítottuk. Holnap jönnek a játékosok, és kezdetét veszi az egyhetes banzáj. Reggeltől estig meccsek, majd estétől reggelig bulizás, no meg sör és hasonló tudatmódosítók
Mindezt vasárnapig, igencsak mozgalmas hétnek nézünk elébe.
Majd ha még ez nem lenne elég, akkor utána héten kedden már utazom is Bajára, ahol pedig az Efott lesz. Ismét egy hét kemény műszak, no de itt már elhagyjuk a meccseket, csak a sör és egyéb tudatmódosítók maradnak
Úgy érzem, nem nagyon fogok aludni ott sem ![]()
Összességében azt hiszem, hogy ez a július kárpótól most minden eddigi szarságért, ami velem történt ebben a nyomorult évben. Kösz jól vagyok
Jelentés, mindennapi kategóriában | 5 komment »

July 7th, 2009 at 02:35
Élni tudni kell
July 7th, 2009 at 12:00
Na, ezt már szeretem. Hasonlóan vagyok én is, pörgök ezerrel, imádom, hogy folyton van valami kellemes elfoglaltságom. Nagyon jó ez a nyár.
July 7th, 2009 at 13:03
Örülök, hogy jól mennek a dolgaid, Bali
Sajna nekem eddig ez a július nem igazán úgy alakul, ahogy szerettem volna. Pedig jól indult (megkaptam a diplomát), de azóta betegállományba vagyok, úgyhogy egy ideig (pár hétig tuti) se sör, se hasonló tudatmódosítók, se hajnalig tartó buli.
July 7th, 2009 at 16:48
Örülök, hogy ilyen jól telik a júliusod.:D Én sem unatkozom mostanság.:D Volt-ról diplomaosztóra azért egy kicsit húzós volt, de sikerült nem elaludnom. (Jah és egy jegyet félre tettem neked emlékbe) XD
További szép nyarat!:D
July 7th, 2009 at 19:57
A koncerteken való tombolást se hagyd ki a programból.