Történt, hogy a szombathelyi flickr groupban felmerült az ötlet, hogy milyen jó lenne, ha elmennénk a jeli arborétumba fotózni egyet, úgyis most nyílnak a rododendronok, és ez kiváló alkalmat adhatna egy közös sétára és egy könnyed kattintgatós napra. De sajnos az időjárás közbe szólt, mivel azon a héten, mikor menni szerettünk volna, egész héten esett az eső. Az esőről meg köztudott, hogy igencsak segíti a sár kialakulását. A sárról meg köztudott, hogy igencsak megnehezíti a könnyed sétát Így a jeli arborétum lekerült a terítékről. Helyette egy hasonlóan közeli, ám sárban és szúnyogban lényegesen szegényebb célpontot választottunk: a lékai (vagy ha úgy jobban tetszik, lockenhausi) várat és tavat.
Egy “kevés” szervezkedés után végül úgy döntöttünk, hogy én fogom a taxiszolgálat szerepét betölteni Mindenkit a kedve szerinti meeting pointon felszedtem és mentünk is tovább a következő állomásra. Így esett, hogy vasárnap hajnali kilenckor a Savaria Plázánál elsőként Marfot szedtem össze, aztán tovább az Órásházhoz, ahol némi várakozás után előkerült Lator is. Majd még elmentünk Ákosért. Az így kialakult négyes férfiúi fogat elhajtott Cákra, a találkozó egyetlen női résztvevőjéért, Julóért Itt akadt egy kisebb navigációs és kommunikációs problémánk. Első körben sikerült felmenni a borospincékhez, ami ugyan nem lett volna baj ha éppenséggel iddogálni szerettünk volna, ám most nem ez volt a cél. De Marf hathatós közreműködésével (értsd: mobilos segítségkérés ) végül csak sikerült odatalálni a megadott koordinátákra. A várig vezető út már ennél zökkenőmentesebb volt, mondhatni sima ügy (legalábbis az osztrák oldalon).
A vár igazán nem nagy, de nekünk az egész délelőtt ráment mire körbejártuk, kívülről. Így van ez ha öt, fotómasinával felszerelt ember kerül össze. Fotóztuk a várat, egymást. Fotóztuk a vár körüli erdőt, egymást. Fotóztuk, ahogyan egymást fotózzuk. Jah, és még egymást is fotóztuk

Miután már kellőképpen elfáradtunk és megéheztünk és már a téma is elfogyott, visszamentünk a kocsihoz, ahol mindenki elfogyasztotta a hamuban sült szalámis szendvicsét. Majd bapattantunk a járműbe, hogy leküzdjük az óriási távolságot és szintkülönbséget, ami a vár és az alatta elterülő tó között található. Nagy nehézségek árán és bravúros sofőri teljesítménynek köszönhetően sikerült leparkolni a tó partján.
A téma itt mi más is lehetett volna, ha nem a víz körül található vegetáció. Előkerültek a közgyűrűk, makrofordítók, még talán makróobikat is használtunk volna, ha lett volna nálunk Szerintem nem maradt olyan virág, amiről legalább egy kép ne készült volna. Kicsik, nagyok, lepkével, lepke nélkül, bemozdulva, élesen.

Mikor már a természetes környezet nem nyújtott annyi érdekes dolgot, Juló került a gépek elé, illetve ahogyan a pitypangokat fújja Bár az is igaz, hogy nem csak ekkor fényképeztük őt, ha ez alatt a nap alatt 100 kép nem készült róla, akkor egy sem

A kis tavacska körbejárása közben tettünk egy kitérőt a közeli patakhoz is, bár sok érdekeset nem tartogatott, ezért inkább felmásztunk a turistaösvény mellett található tűzrakóhelyhez, ahol a padokon jól megpihentünk. Itt volt egy kis időnk átnézni az addig készült képeket, és eltakarítani a kevésbé jól sikerülteket. Persze azért itt sem hagyhattuk ki, hogy ne fotózzuk egymást

Laza egyórás pihenő után éhségünk és szomjúságunk visszahajtott a kocsihoz. Belapátoltuk a maradék kaját is, és magyarhon felé vettük az irányt. A felmerülő két alternatíva közül, miszerint vigyek mindenkit haza vagy menjük el a kőszegi csónakázó tóhoz, az utóbbit választottuk. Leparkíroztunk és körbejártuk a cseppet sem érdekes tavat. Készült egy pár cseppet sem érdkekes kép. Úgy mint ez a cseppet sem érdekes vízi virág, vagy a cseppet sem érdekes szivecskés bokehjú kép, vagy a cseppet sem érdekes wtf-arcú fa.

A cseppet sem érdekes tó után még begurultunk a főtérre felforrósodott kedélyeinket egy pár gombóc fagyival oltani. Nyalogatás közben még sétáltunk egy keveset a szűk sikátorokban és a tágas fő téren.

Végül közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy ez a flickr találkozó itt most véget ért. Az érkezési sorrend inverzében mindenkit haza fuvaroztam (Cák most már nem volt olyan trükkös ). Abban mindenki egyöntetűen egyértett, hogy “mégilyet!”. Valóban egy nagyon kellemes nap volt ez, a jövőbeli ismétlésre igen nagy az esély részemről. És örülök neki, hogy egy picit talán felébred a szombathelyi fotósélet csipkerózsika álmából. Remélem minél sűrűbben lesznek hasonló összejövetelek. És remélem, hogy azokra majd el tudnak jönni a most hiányzó kollégák is

A végén álljon itt két csoportkép az elkövetőkről:

További képek Marf-nál, Lator -nál, Ákos-nál, jómagamnál, és reméljük Juló-nál is lesznek