Hétfő
A mai napom igen csak mozgalmasra sikeredett. Az egész egy könnyed hálózatmendzsement kollokviummal indult, amire az esélytelenek nyugalmával mentem, ismét. A feladatsor kitöltése után úgy jöttem ki a teremből, hogy át kell olvasnom az új UV fizetési módszer mikéntjét, azonban a délután folyamán óriási meglepetésként ért, hogy a neptunba elégséges érdemjegy került bejegyzésre. Az egyik szemem sír a másik meg nevet: nevet, mert sikerült a tárgy, ez is megvan; sír, mert három kredites és igen csak fel tudta volna húzni az átlagot.
Vizsga után elballagtam a fő térre, ahol beadtam kidolgzozásra három fotómat, A3-as méretben. Mamánál felújítási munkák vannak, és majd ezek kerülnek a falra, ha minden kész van
A hét végére elvileg elkészülnek, már alig várom 
Miután a képekkel végeztem, szerencsét próbáltam a nyelvvizsga bizonyítványom beszerzésével. A próba ismét nem sikerült. Nem tudom, hogy mit lehet ennyit tökölni vele, november 15.-én vizsgáztunk, és még mindig semmi, pedig ott azt ígérték, hogy legkésőbb január közepén már kézhez kapjuk őket. Most meg csak azt tudják mondogatni, hogy jöjjön vissza jövő héten, hát kösz bzmeg…
Sikertelen beszerzés után a közeli OTP bank felé vettem az irányt, ahol beváltottam a takarításkor talált 50 szlovák koronát
még szerencsém volt, az otp január végéig beváltja a lejárt fizetőeszközt, utána már csak a szlovák nemzeti bank.
Bankolás után elsétáltam kedvesemhez, ami egy jó erős negyed órás séta. Ebédre halászlevet ettünk (kép lásd lejjebb). Ebéd után besétáltunk a D épületbe, ahol ő jegyeket iratott be, én meg vártam
Majd átbaktattunk a Forrásba, onnan meg vissza az albiba. Ennyit már régen mentem mint ma, de hiányzott is a sok séta 
Este ismét visszasétáltunk a városba, egy könnyelmű ígéretet betartani. Nyelvvizsga után közvetlen megígértem kedvesemnek, ha sikerül az írás- és szóbeli is, akkor elmegyünk vacsorázni, nos sikerült, és ezt az ígéretemet most be is tartottam
A Gödör vendéglőben ettünk, ahol még mindig irdatlan mennyiségű kaját szolgálnak fel
és a somlói galuskájuk még mindig olyan jó, mint nyáron 
Vacsora után ismét haza sétáltunk.
Mozgalmasság: 4/5
Jóság: 4/5
Lesétált távolság: 15,3 km
A hajtás után a képek 
Read more »