A tegnap esti szupercella hatalmas széllel, esővel, meg jéggel csapott le a városra. Szerencsére nem okoztt kárt, csak kisebb ijedtséget. Sötétedés után érkezett, és én elébe mentem, hogy végre megvalósítsam egy rég dédelgetett álmomat: villámot akartam fotózni! Hogy sikerült-e azt döntsétek el a csatolt képek alapján.

Azt el kell mondanom, hogy valami fantasztikus érzés volt ott állni a szélben és látni, ahogy a természet föléd nő. Látni a felhőket lassan elnyúlni feletted. Látni a gyönyörű és félelmetes lecsapó villámokat valami hitetlen felemelő érzés. Ott kint a mező közepén tegnap este felszabadultnak éreztem magam. Eltűnt minden, csak a vihar, a gép és én maradtam. És mikor láttam, ahogy egymás után csapnak le a villámok, ujjongtam mint egy kisfiú, aki szülinapi ajándékot kap. Valóban ajándékok voltak ezek És csak bíztam benne, hogy sikerült méltó módon átvenni az ajándékot, a gép rendesen leképezi őket. Minden egyes villanástól egyre boldogabb lettem, tudván hogy nem sok idő van már, míg a vihar igazán megmutatja erejét. Azt hiszem három tizes sorozatot sikerült készíteni, exponálásonként 30 másodperces záridővel, az nagyjából negyed óra. Ott, akkor ez pár percnek tűnt csak.

Az utolsó sorozatot már nem tudtam befejezni, mert elkezdett csöpögni. Ekkor gyorsan elpakoltam a gépet, és észnélkül repesztettem haza, mert valóban óriási esőt ígértek a súlyos, fekete felhők. Ahonnan elindultam az a felhő széle volt, a házunk éppen a közepe alatt volt… Először a szél ért el. Óriási erővel. 87kg vagyok, alattam a moci kb. 35, ezt a tömeget minden gond nélkül taszigálta ide-oda, nem sokon múlott, hogy a vízzel áztatott aszfalton nem csúsztam el. Mikor már azt hittem sikerül megcsinálni, akkor kapott el az eső. Vastagon zuhogott, kegyetlen dühvel, és óriási hévvel, mintha csak a földszínéről akarna lemosni. A ruhám kb 10 másodperc alatt teljesen elázott, nadrág, póló, papucs, minden. És ha ez nem lett volna elég, akkor az esővel keverve még apró jegek is záporoztak. Széllel, esővel, motoron a jég kifejezetten tud fájni, sok-sok apró, hideg csipés a bőrön mindenhol.

De ez az egész nem számított, mert tudtam, megérte, jó képek lapulnak a kártyán. Hazaérve beigazolódtak sejtéseim, valóban sikerült elkapni egy-két gyönyörű villámot Én ilyen boldog már nem is tudom mikor voltam, mint mikor megláttam a képeket. Férfiasan bevallom ugráltam örömömben Egész este ott volt az arcomon a vigyor, hogy bizony most sikerült valamit csinálni És úgy aludtam el, hogy ez egy gyönyörű este volt.

Mikor hazaértem, anyu kissé mérgesen megkérdezte, hogy nem féltem-e hogy belém csap egy villám. Magamban csak annyit gondoltam: “Akkor hát boldogan halok meg, mert előtte azt csináltam, amit szeretek.”