#106 Bogaras dolgok
Bali írta 2008/07/19 – 14:28Történetünk egy héttel ezelőtt kezdődik. Egy szép napos szombat délután történt ugyanis, hogy felkerekedtem fotózgatni. A nap eltelt jól, én hazaértem és neki láttam feldolgozni a képeket. Kék égboltot ábrázoló képeken konzekvensen ugyanott volt mindig egy nagy, homályos, fekete folt. Először szenzorkoszra gyankodtam, bár utólag visszagondolva ahhoz túl nagy volt. Mindenesetre egy szenzortisztítás csináltam, aztán többet nem foglalkoztam a dologgal. Másnap ismét elment fotózni, és a folt megint minden világos képen ott volt, ugyanott. Na ekkor már kezdte piszkálni a csőrömet. Megint szenzortisztítás, óvatosan próbáltam lefúj az érzékelőről. És ekkor jött az elborult ötlet, hogy mi van ha nem is CMOS-on van, hanem magában az obiban. Még szerencse, hogy ültem. Mert amit láttam attól ott helyben a földre estem volna. Átnézve az objektíven egy bogarat láttam!!!! Érted??? Bogarat!!!! Bent az objektívben!!! Fogalmam sincs hogyan kerülhetett oda, meg mikor, de ez volt ami a képen a foltot okozta. A kis rohadék beszorult, számításaim szerint, a front lencse mögé. De szerencsére csak 18mm-en látszott, és akkor is csak ha világos volt a háttér. És a szép az egészben, hogy az objektív zárt rendszer, ami oda be az onnan nem ki. Meg szétszedni sem igen lehet itthon, én legalábbis nem kockáztattam meg.
Ezért garanciális igényeim érvényesítési szándékával ma visszavittem a boltba a cuccot. Már felkészültem a legrosszabbra, elhajtanak, hogy tuti nálam került bele, vagy hogy két hét javítási határidővel tudják vállalni, vagy ilyesmik. A srác, kinek megmutattam, miután realizálta, hogy tulajdonképpen mit is lát, csak ennyit mondott: “Oh, fuck!” Azt hiszem ez mindent elárul
A döbbenet után telefonált egyet, gondolom a főnöknek. Elvitte az obit, gondolom megmutatni. Aztán visszajött, közölte hogy természetesen kicserélik itt és most, azonnal, ingyen. Lefénymásolta a számlát, kibontott egy kit-et, kivette belőle az obit, megnéztük, hogy ebben nincs-e bogár és kész is. Az egész nem tartott tovább 10 percnél. Ja, még mielőtt meglepődnétek, nem Magyarországon történt az eset, Oberwartban. Mindenki vonja le a maga tanulságát…
A történet margójára:
A parkolóban kifelé jövet, az útpadkán látom, hogy egy pasas veszettül integet nekem. Nem ismertem, de azért megálltam. Mint kiderült, azért állított meg mert ő is magyar és látta hogy én is az vagyok. Pesteről jöttek Oberwartba, hogy rallyhoz elfüstölni való gumit vegyenek, de nem tudnak németül, és így elég nehéz megkérdezni akármit is. Azért állított meg engem, mert hátha én tudok németül és segítek megkérdezni a gumiszervízben, hogy ugyan mennyiért adnák el a szemétbe szánt gumit. Megkérdeztük. A szervizes nézett bután: “mi az hogy eladni? Szemét, ingyen van, vigyenek annyit amennyit akarnak.” Nem tudom ungarisében ez hogy ment volna…
fotózás kategóriában | 4 komment »

July 19th, 2008 at 14:37
Plurkbetegség:
Bocsi, nem bírtam kihagyni.
Örülök, hogy sikerült kicseréltetned a cuccot.
A gumis dolog meg… hát, nem hinném, hogy itthon ingyen adták volna, bár én nem értek ehhez.
July 19th, 2008 at 14:37
Egy biztos: Itthon nem cserélték volna ki, vagy nem ingyen, de főleg nem azonnal
Szóval jól jártál
July 19th, 2008 at 14:55
Hát igen, ha külföldön jár az ember, akkor nem csak a nevezetességeken lehet csodálkozni
Az az Oh fuck az nagyon ütős lehetett
Hát én itt visítok már egy perce rajta
Örülök, hogy így megoldódott
July 20th, 2008 at 12:57
Ezt jó lehetett.
Szerencséd volt, hogy kicserélték.