A mai napot mintegy keretbe foglalhatom, szarul indult és szarul ért véget, de közben baromi jó volt. Paradox. De kezdjük az elején.

Mindenről az óra tehet. Illetve, hogy baxtam felkelni az ébrésztőre. Így lett belőle kapkodás, rohanás, felecucc itthonhagyás, visszafutás, moci be nem indulás, vonat azért elérés. Itthon már szemerkélt az eső, de szerencsére Szombathelyen kitartott az idő, délutánig, de erről lentebb esik szó.

Beérve az irodába kapásból egy jó hírrel fogadtak: beszéltek a főnökkel, aki áldását adta hosszútávú ottlétemre. Tehát jelenleg baromi szerencsésnek mondhatom magam, hogy van nyárra állásom, nem is akármilyen. Nem kellek valami gyárban a szalag mellett droidolni, vagy cementes zsákot pakolni a praktikerben, hanem egyszerű és nagyszerű irattologató lettem A feladatom, hogy reggel miután a postás meghozta a zsákokat, a bennük lévő leveleket felbontsam. Előtte egyeztetem a postalistával, hogy minden megvan-e, és olyan-e amilyennek lennie kell. Bontás után a levél kap egy iktatópecsétet meg egy dátumot, valamit hozzá kell írni mennyi melléklet volt hozzá. A postabontással kb 11-re mindig kész szoktam lenni. Ha úgy adódik, akkor ebédig előkeresek az irattárból ügyiratokat. Ebéd után szokott a dolog kicsit uncsi lenni. Mivel nincs még számítógépem, ezért nem tudok se iktatásban segíteni, se netezni, se plurkolni , de ígérik hogy majd valamikor kapok gépet… Így hát mivel nem igen tudtam semmi normálisat csinálni, már délután kettőkor elengedtek

De a nap fénypontja nem ez volt, hanem a húsz perccel azelőtti hívás, miszerint elkészült az óriásnyomat a fényképemről, amit elvileg csak jövő péntekre ígértek. Gyönyörű lett a “kicsike”, a maga 30×40 centijével közel A3-as méret Már csak keret kell hozzá és megy is ki a falra. Kicsit egoizmusnak érzem ezt, de talán belefér…

Munkaidő után találkoztam Gicával és Manival, akikkel elfogyasztottunk egy kávét, kólát, ananászlevet, és közben az élet nagy dolgairól beszélgettünk, úgy mint használható tárhely, műhold képek, bélflóra, ilyesmi Jó volt újra találkozni, és ismerős arcok között lenni. Ismétlésre bármikor vevő vagyok

Amint hazakísértük Gicát és elváltak útjaink, azonnal elkezdett szakadni az eső, mintha megérezte volna, hogy most jött el az idő. Az a gond Szombathellyel, hogy gyakorlatilag esőben nem tudsz úgy sétálni, hogy ne bokáig gázolj a pocsolyákban. Na nekem sem sikerült, térdig felázott a gatyám. És még ráadásul a fotóra is vigyáznom kellett, nehogy viz érje. Hirtelen felindulásból berontottam az első papírboltba – ami persze már zárni készült – hogy vegyek egy okmányhengert, amiben biztonságban haza tudom menekíteni a képet. Sajnos nem árultak ilyet. De! És most itt tessék megkapaszkodni! A néni látva szorult helyzetem, a pénztárzárás, pénzszámolás ellenére adott egy nejlontáskát, amivel egy kicst védeni tudom. Mindezt mosolyogva kedvesen, annak ellenére hogy már zártak. Meglepődtem nagyon, na. Aztán végülis egy másik boltban, nevezzük mondjuk “Office Depot”-nak, sikerült beszerezni egyet. Így hazáig csak én áztam el, a kép épen és biztonságban hazaért.

Tehát a mai nap a rossz indítás és zárás ellenére 7/10