Azt mondják, az idő a legjobb gyógyszer minden lelki sebre. Úgy tartják, ahogy múlik úgy lesz egyre kevésbé fájó az emlék, míg végül teljesen elhalványul és nem lesz más, csak tényleg emlék. Valami igazság biztos, hogy van ebben. Az utóbbi időben magam is ezt kezdem érezni. A folyamat egyetlen hibája, hogy egy olyan tényezőre alapoz, melynek hatása hosszú távon érvényesül, ezzel lassú szenvedésre kárhoztatva az egyszeri halandót.
Mennyi idő kell, hogy újra a régi legyen az ember? Hogyan lehet felvenni a régi élet fonalát? Már persze ha van értelme a “régi” jelzőnek. Mind-mind olyan kérdés melyre igazán egzakt választ nem tud senki adni. Mert nincs rá válasz. Az biztos, hogy nem napok, nem hetek, sőt talán nem is hónapok kellenek ehhez. A legjobb, ha a folyamat lefolyását évben, években mérjük. Függően attól, hogy mennyi ideje tettük le azt a bizonyos régi fonalat. Egy év biztosan kell, ahhoz hogy az idők során felgyűlt (lelki)mérgek szépen lassan kiürüljenek a szervezetből, és az utolsó ütésből felálljunk. És talán a folyamat végére ismét tudunk úgy nézni a másikra, hogy közben nem akar felrobbani a szívünk az adrenalintól. De addig hosszú az út. És a szélén dühből, és haragból nőnek virágok, melyekből szakítva ugyan nem lesz rövidebb, de talán könnyebb elviselni míg a végére nem érünk. Mert a harag illata segít elnyomni mindazt, mi valaha kedves volt, nem hagyja, hogy régmúlt idők fakuló emlékein merengjünk. Mert felejteni kell, mindent, és végleg. Ha nem tesszük, akkor önsajnálatba süppedt, megfeketedett karikatúrái leszünk hajdani valónknak. Ez pedig nem megengedhető, megtörni nem szabad. Szörnyen hangzik ez, tudom, de az önvédelmi mechanizmusok mindig szörnyűek. Itt most lelkünk rehabilitálása a cél, az eszközökben pedig, egy ily fontos feladat esetében, nem lehet válogatni.

Gödör. Somlói. Bécsi. Barát. A mai nap kulcsszavai. Ezen szavak közül legfontosabb ez utóbbi. De haladjunk szépen sorban.

Történt, hogy a 40. Vándorgyűlés estéjén fantasztikus tekecsapatunk (Gica, Tanárúr, én) teljesítményét jutalmazandó 2000 forintos étkezési bónt nyert a szombathelyi Gödör vendéglőbe. Mivel Tanárúr lemondott az ő részéről a javunkra, ezért úgy határoztunk, hogy minél előbb lefogyasztjuk a ránk eső részt Így esett, hogy ma dél környékén felkerekedtünk és alászálltunk a pincébe. Ahol a jobbnál jobb és finomabbnál finomabb étkek csábítása között végülis somlóiféleségekre esett mindkettőnk választása. Gica somlóis palacsintát, én somlói galuskát böktem ki az étlapról. A leveseket és frissensülteket az étkezési jegy szerény összege miatt gondolkodás nélkül átugrottuk A helyről tudni kell, hogy az étel, amit kihoznak az nem embernek való adag, valami hihetetlen mennyi kaját tudnak rápakolni egy tányérra. A somlói is óriási adag volt, szeretnék kezet fogni azzal, aki ezt egy kiadós vacsora után küldi le
Miután mindketten elégedetten dőltünk hátra, szinte egyszerre jegyeztük meg, hogy messziről jött szemlélőnek akár úgy is tűnhetünk, mint valami kezdő szerelmespár, holott ennek semmi valóságalapja Érdekes lenne megfigyelni, hogy vajon mennyi időbe tellene egy ilyen pletykának az elterjedése, persze távol álljon tőlem az ilyesmi.

Miután végre sikerült felkelni az asztaltól, úgy döntöttünk, hogy a súlyos somlóit, egy könnyű kis kávéval kísérjük le. Ehhez a jól bevált Bécsi kávézót választottuk. Gondoltuk megiszunk egyet és mindenki megy isten hírével a maga útján. Hát valahogy sikerült ottragadni a teraszon, öt órán keresztül És a világ legkülönfélébb dolgairól elbeszélgetni, ami nagyon jól esett nekem Mondhatni, az ilyen napok a sarkcsillagok, a mostanság sötét és háborgó, tengeremen ege felett. Ezek adnak némi iránymutatást, merre, hogyan is kellene tovább.
Bátran kijelenthetem, hogy Gicát barátomnak tartom, úgy igazán

A tegnap esti szupercella hatalmas széllel, esővel, meg jéggel csapott le a városra. Szerencsére nem okoztt kárt, csak kisebb ijedtséget. Sötétedés után érkezett, és én elébe mentem, hogy végre megvalósítsam egy rég dédelgetett álmomat: villámot akartam fotózni! Hogy sikerült-e azt döntsétek el a csatolt képek alapján.

Azt el kell mondanom, hogy valami fantasztikus érzés volt ott állni a szélben és látni, ahogy a természet föléd nő. Látni a felhőket lassan elnyúlni feletted. Látni a gyönyörű és félelmetes lecsapó villámokat valami hitetlen felemelő érzés. Ott kint a mező közepén tegnap este felszabadultnak éreztem magam. Eltűnt minden, csak a vihar, a gép és én maradtam. És mikor láttam, ahogy egymás után csapnak le a villámok, ujjongtam mint egy kisfiú, aki szülinapi ajándékot kap. Valóban ajándékok voltak ezek És csak bíztam benne, hogy sikerült méltó módon átvenni az ajándékot, a gép rendesen leképezi őket. Minden egyes villanástól egyre boldogabb lettem, tudván hogy nem sok idő van már, míg a vihar igazán megmutatja erejét. Azt hiszem három tizes sorozatot sikerült készíteni, exponálásonként 30 másodperces záridővel, az nagyjából negyed óra. Ott, akkor ez pár percnek tűnt csak.

Az utolsó sorozatot már nem tudtam befejezni, mert elkezdett csöpögni. Ekkor gyorsan elpakoltam a gépet, és észnélkül repesztettem haza, mert valóban óriási esőt ígértek a súlyos, fekete felhők. Ahonnan elindultam az a felhő széle volt, a házunk éppen a közepe alatt volt… Először a szél ért el. Óriási erővel. 87kg vagyok, alattam a moci kb. 35, ezt a tömeget minden gond nélkül taszigálta ide-oda, nem sokon múlott, hogy a vízzel áztatott aszfalton nem csúsztam el. Mikor már azt hittem sikerül megcsinálni, akkor kapott el az eső. Vastagon zuhogott, kegyetlen dühvel, és óriási hévvel, mintha csak a földszínéről akarna lemosni. A ruhám kb 10 másodperc alatt teljesen elázott, nadrág, póló, papucs, minden. És ha ez nem lett volna elég, akkor az esővel keverve még apró jegek is záporoztak. Széllel, esővel, motoron a jég kifejezetten tud fájni, sok-sok apró, hideg csipés a bőrön mindenhol.

De ez az egész nem számított, mert tudtam, megérte, jó képek lapulnak a kártyán. Hazaérve beigazolódtak sejtéseim, valóban sikerült elkapni egy-két gyönyörű villámot Én ilyen boldog már nem is tudom mikor voltam, mint mikor megláttam a képeket. Férfiasan bevallom ugráltam örömömben Egész este ott volt az arcomon a vigyor, hogy bizony most sikerült valamit csinálni És úgy aludtam el, hogy ez egy gyönyörű este volt.

Mikor hazaértem, anyu kissé mérgesen megkérdezte, hogy nem féltem-e hogy belém csap egy villám. Magamban csak annyit gondoltam: “Akkor hát boldogan halok meg, mert előtte azt csináltam, amit szeretek.”

• Projekt neve: Megújulás
• Kezdete: 2008. Június 20.
• Várható vége: 2008. Augusztus 31.
• Feladata: Minimum 5 kg felesleges zsír eltávolítása. Továbbá némi izom felvétele.
• Célja: Általános testi-lelki tespedésből való kiszakítás. Továbbá újra a régi forma visszanyerése. Valamint piacképesebbé válás.
• Várható eredménye: Jobb közérzet, magasabb önbizalom, több önbecsülés.
• Végrehajtási módja: Elsősorban az étkezések normalizálásával. A nassolás teljes kerülésével. Belátható távolságok megtététele szigorúan gyalog vagy kerékpárral. Napi testedzés, kézisúlyzók használata.
• Dokumentáció: nyilvánosság elől titkosítva. Sikeres végrehajtás esetén a titkosítás feloldható. Sikertelen végrehajtás esetén a dokumentáció megsemmisítendő.

Történetünk egy héttel ezelőtt kezdődik. Egy szép napos szombat délután történt ugyanis, hogy felkerekedtem fotózgatni. A nap eltelt jól, én hazaértem és neki láttam feldolgozni a képeket. Kék égboltot ábrázoló képeken konzekvensen ugyanott volt mindig egy nagy, homályos, fekete folt. Először szenzorkoszra gyankodtam, bár utólag visszagondolva ahhoz túl nagy volt. Mindenesetre egy szenzortisztítás csináltam, aztán többet nem foglalkoztam a dologgal. Másnap ismét elment fotózni, és a folt megint minden világos képen ott volt, ugyanott. Na ekkor már kezdte piszkálni a csőrömet. Megint szenzortisztítás, óvatosan próbáltam lefúj az érzékelőről. És ekkor jött az elborult ötlet, hogy mi van ha nem is CMOS-on van, hanem magában az obiban. Még szerencse, hogy ültem. Mert amit láttam attól ott helyben a földre estem volna. Átnézve az objektíven egy bogarat láttam!!!! Érted??? Bogarat!!!! Bent az objektívben!!! Fogalmam sincs hogyan kerülhetett oda, meg mikor, de ez volt ami a képen a foltot okozta. A kis rohadék beszorult, számításaim szerint, a front lencse mögé. De szerencsére csak 18mm-en látszott, és akkor is csak ha világos volt a háttér. És a szép az egészben, hogy az objektív zárt rendszer, ami oda be az onnan nem ki. Meg szétszedni sem igen lehet itthon, én legalábbis nem kockáztattam meg.

Ezért garanciális igényeim érvényesítési szándékával ma visszavittem a boltba a cuccot. Már felkészültem a legrosszabbra, elhajtanak, hogy tuti nálam került bele, vagy hogy két hét javítási határidővel tudják vállalni, vagy ilyesmik. A srác, kinek megmutattam, miután realizálta, hogy tulajdonképpen mit is lát, csak ennyit mondott: “Oh, fuck!” Azt hiszem ez mindent elárul A döbbenet után telefonált egyet, gondolom a főnöknek. Elvitte az obit, gondolom megmutatni. Aztán visszajött, közölte hogy természetesen kicserélik itt és most, azonnal, ingyen. Lefénymásolta a számlát, kibontott egy kit-et, kivette belőle az obit, megnéztük, hogy ebben nincs-e bogár és kész is. Az egész nem tartott tovább 10 percnél. Ja, még mielőtt meglepődnétek, nem Magyarországon történt az eset, Oberwartban. Mindenki vonja le a maga tanulságát…

A történet margójára:
A parkolóban kifelé jövet, az útpadkán látom, hogy egy pasas veszettül integet nekem. Nem ismertem, de azért megálltam. Mint kiderült, azért állított meg mert ő is magyar és látta hogy én is az vagyok. Pesteről jöttek Oberwartba, hogy rallyhoz elfüstölni való gumit vegyenek, de nem tudnak németül, és így elég nehéz megkérdezni akármit is. Azért állított meg engem, mert hátha én tudok németül és segítek megkérdezni a gumiszervízben, hogy ugyan mennyiért adnák el a szemétbe szánt gumit. Megkérdeztük. A szervizes nézett bután: “mi az hogy eladni? Szemét, ingyen van, vigyenek annyit amennyit akarnak.” Nem tudom ungarisében ez hogy ment volna…