[Sir]Bali » Archívum » #84 Fotózás

#84 Fotózás

Bali írta 2008/04/28 – 22:35

Akartam erről írni, de valahogy elsikkadt a tennivalók között. Szóval az van most, hogy lesz május 7.-én emapss játék. Ezt a közkönyvtáros szakirányt felvett hallgatók egy csapata szervezi, keresztül-kasul Szombathelyen. Lesz mindenféle jó kis feladat, meg program, meg jó sok séta. Lényeg a lényeg, hogy engem kértek meg, hogy dokumentáljam a diákokat játék közben. Először arra gondoltam, hogy biztos poénkodnak velem a csajok, még nevettem is rajta, de aztán mikor megkérdeztem a tanárnőtől sé ő is azt mondta, hogy ez komoly, na akkor egy kicsit megállt bennem az ütő :) De ez a rémület kb 0,00001 másodpercig tartott, aztán a helyét átvette egy izgatottsággal teli öröm és boldogság. Azért ez nekem hihetetlenül jóleső érzés volt, hogy rám gondoltak és komolyan azt szeretnék, hogy én csináljam végig :D :D Azóta már szinte számolom a napokat, mint anno gyerekkoromban karácsonyig :D Azért egy pici félsz még van bennem, lévén még soha nem csináltam ilyet, pláne nem felkérésre, de nagy reményekkel tekintek a jövőben, és remélem tudok majd használható fotókat készíteni…
Ami dolgok technikai oldalát illeti, sajnos még nincs meg DSLR-em (de dolgozok a projekten…), ezért Nikkancstól kölcsönkapok egy Olympus sp510uz-t. Első tapasztalatok alapján használható gépnek tűnik, a 10x-es optikai zoom mindenképpen jól jön majd, csak kár hogy ennyire kritikán aluli a képstabija. Ha jól tévedek, akkor sajnos nem optikai és nem CCD-mozgatásos stabi, hanem valami digitális hókusz-pókusz, ami iszonyatos vízfesték szerű képeket gyárt. Ezt leszámítva a gép szerintem meg fogja állni a helyét, memóriával remélem kitartok, 2giga azért csak elég lesz…
Szóval éljen május 7.-e :D Az eseményekről majd beszámolok részeletesen

Még egy fotós post, amire senki nem fog kommentelni :P


fotózás, librárium, suli kategóriában | 2 komment »


2 komment “#84 Fotózás”


  1. Kinga

    Gratula! Én francia jányka leszek!:)

  2. nikkancs

    kitapasztaltam: van benne sport modul is, mármint egész normális képeket csinál mozgó lényekről-tárgyakról is :D

Mondj valamit!