[Sir]Bali » 2008 » February

#61 Bevonás

Írta: Bali 2008/02/29 – 12:47

Ma február 29. van, ami azt jelenti, hogy holnap március 1. Holnaptól hivatalosan megszűnik az 1 és 2 forintos, mint fizikai fizetőeszköz, a banki elszámolásban megmarad az egy forintos egység, de nem kell már többé a pénztárnál kotorászni az apró után. Az 1945 óta forgalomban lévő egység most végleg eltűnik. Helyettük majd matematikai képességeinket kell bevetni fizetéskor: az 1, 2-re végződő összegeket 0-ra, a 3, 4, 6, 7-re végződő összegeket 5-re, a 8, 9-re végződőket pedig felfelé 10-re kerekítik majd.
Hogy ezzel mennyivel egyszerűsödik az élet? Szerintem semmivel, talán inkább még bonyolultabb lesz. Könnyebb volt elővakarni két egy forintost, mint most össze-vissza kerekítgetni. Az mondjuk igaz, hogy amikor már felgyülemlett belőle jó pár darab, akkor azért tudta húzni a pénztárcát. Én ennek ellenére szerettem pontosan kicentizni a számla végösszegét :)
Szóval, ha esetleg van valahol a malacperselyben egy-két-tíz kiló aprópénz, akkor még ma bárhol elkölthetitek, arra figyeljetek, hogy csak 50 darabot köteles elfogadni a kereskedő egyszerre. Ha nem költitek el az sem baj, a bankok és a posta még legalább fél évig beváltja őket, végső esetben a Nemzeti Bankban 2013-ig átválthatjátok :)
Érdekességnek az eddig forgalomban volt magyar érmék

agymenés kategóriában | Nincs komment »

#60 Megalomán Gmail

Írta: Bali 2008/02/28 – 12:34

10100110, vicces, videós kategóriában | 3 komment »

#59 Pont optimális

Írta: Bali 2008/02/26 – 22:34


:mrgreen:

vicces, videós, zenés kategóriában | 1 komment »

#58 Házibajnokság

Írta: Bali 2008/02/25 – 10:35

Február 27.-én, azaz most szerdán inter-crosse házibajnokság kerül megrendezésre. Helyszíne a Latinka tornaterme. Kezdés 19.00-kor. Mindenkit sok szeretettel várunk ;) Gyertek minél többen :)

inter-crosse kategóriában | 4 komment »

#57 Lépések

Írta: Bali 2008/02/21 – 13:33

Mióta fősulis egyetemista lettem rengeteget megyek. Bár ezzel gondolom ti is így vagytok. Otthonról az állomásra, az állomásról a suliba, a suliban is össze-vissza mászkálok, aztán meg ugyanez vissza. Egy ideig nem foglalkkoztatott ez, aztán egyszer csak elkezdett érdekelni, hogy vajon egy nap mennyit mehetek, 1 kilométert, 2-t? Ezen kíváncsiságomat kielégítendő pont egy hete határoztam úgy, hogy beszerzek egy lépésszámlálót. Azóta a kis aranyos itt lifeg az övemen és szorgosan kattog és számolja a helyettem a lépést :)
Egy hét használat után elmondhatom, hogy eléggé meglepő eredményt mutat. Ez alatt a hét a nap alatt megtettem 63559 lépést, ami 65cm-es lépéshosszal számolva 40,22km, ezzel 2222Kcal-t és 130g zsírt égettem el :) Azért elég ijesztő, hogy egy hét alatt oda-vissza megtettem a Bük-Szombathely távot… Nyilván van, aki ennél jóval többet megy, de számomra ez is elég sokkoló.

agymenés kategóriában | 2 komment »