Idő? Idő! Szükségem lenne rá. Nagyon. Talán mindennél jobban. De nincs. Mióta főiskolás vagyok azóta nincs. Olybá tűnik, mintha minden napot megkurtítottak volna sok-sok órával. Furcsa dolog ez. Vannak pillanatok, mikor úgy érzem, hogy ha 36 órából állna egy nap az sem lenne elég, de van olyan is, hogy 5 perc is nehez akar eltelni, és azt kívánom bárcsak felgyorsíthatnám az egészet. Most itt állok a hét elején, de már most nem tudnék egy óra szabadidőt mondani. Megfulladok. Írjál beadandót, munkanaplót, készülj tanításra, zh-ra, segíts otthon, próbálj meg mindenkinek megfelelni. Azt hiszem megint összegyűltek a dolgok. És igen, idepostolok ahelyett hogy azt a tetves mikrotanítást írnám… És persze azt is tudom, hogy mindenkinek, hozzám hasonlóan, sok feladata van, de van aki be tudja osztani az idejét. Mindig is irigyeltem azokat, akik nem hagynak mindent az utolsó pillanatra. Most betábláztam az őszi szünetet, de már előre tudom, hogy nem fogom tudni betartani. És persze majd egy nap alatt akarom megváltani a világot… Aztán meg jön majd az epekedve várt téli rém, a vizsgadidőszak. Reggel felkelsz, tudod, hogy tanulnod kéne, mert különben csúfos bukás lesz a vége, de valahogy nem visz rá a lélek, és helyette minden mással foglalkozol, aztán azon kapod magad, hogy francba már megint este 8 van, és egy betűnyit sem tanultál. És ez így megy nap nap után, egyre jobban becsavarodsz, eluralkodik rajtad a pánik és az utolsó két napban akarod behozni a féléves lemaradást. És másnap a vizsgán imádkozol mindenkihez, aki szent, vagy éppenséggel nem, bízol a jó szerencsében, a tanárban, a többiekben. De aztán végül mégis elbuksz. Mert ugye nem lehet egy nap alatt megváltani a világot, valami Jézus nevű emberke megpróbálta, bele is halt szegény. Végül hajrá UV, valahogy azért csak sikerül, második UV-ra. A kettessel az indexedben megfogadod, hogy következő félévben máshogy lesz, hogy folyamatosan tanulsz. De ugyanmár, kit akarsz te átverni?! Persze, hogy megint mindent az utolsó napig halogatsz, és minden kezdődik előről. Azt hiszem most valahol itt tartok.